Irodalmi Szemle, 2014
2014/5 - N. Tóth Anikó: Az olvasás felettébb szükséges voltáról (beszélgetés Tőzsér Árpáddal, Grendel Lajossal és Mizser Attilával)
annyira át kell írni, hogy az szinte egyenlő a műnek a megírásával. A néhai népi írókról, Szabó Pálról, az előbb említett Veres Péterről, Darvas Józsefről köztudott volt, hogy egyenesen ráhagyatkoztak a szerkesztőkre, hogy itt van a kézirat, csinálj belőle művet. Hát azt kell mondanom, Grendel novellájából nem kellett művet csinálni, az komplett kész volt, és Lajos azóta is tartja a színvonalát, hála Istennek. □ NTA: Annak, hogy hivatásos írók vagytok, másféle kézzelfogható bizonyítékai is vannak: igen gyakran írtok kritikát, recenziót, esszét, tanulmányt az olvasmányélményeitekről. Az egyik legutolsó Tőzsér-kötet, a Faustus Pozsonyban is egy ilyen könyv, tavaly2 jelent meg. Árpád, kiket olvastál az utóbbi időben? Mesélj egy kicsit a fiataloknak erről a kötetről! TÁ: Ez elég hosszú történet lenne, mert hál’istennek, váltig mindenevő és mindenolvasó vagyok. Bár az idő telik, s minél idősebb az ember, annál inkább megválogatja, mibe fekteti az energiáját. A Faustus Pozsonyban az utóbbi tíz évem publicisztikáját tartalmazza, azaz nemcsak „olvasónapló”, hanem esszéket, interjúkat s egyéb, az irodalomról szóló reflexiókat is tartalmaz. A címét úgy kapta, hogy egy magyarországi kritikus, Bedecs László készített velem egy interjút, s ezt a címet adta neki, célozva az egykori Faustus Prágában című drámakölteményemre, amely Szen- czi Molnár Albertról szólt. Nekem nagyon megtetszett az interjúcím, ezért adtam ezt a címet az új könyvemnek. S hogy kikről szól? Természetesen az olvasmányaimról, Borbély Szilárdtól Bertók Lászlóig, Grendel Lajostól Esterházy Péterig, Schopenhauertől Heideg- gerig, s Keatstől Umberto Ecóig, a magyar és a világirodalomról. 2 Pozsony, 2012, Madách-Posonium Kiadó. - A szerk. □ NTA: Faustusi alkat vagy netán? TÁ: Ha ezt állítanám magamról, az elég nagyképűen hangzana, mert így akarva, nem akarva Goethével is összevetném magamat. Bár ha úgy gondolkodunk, hogy minden stílusiskola vagy a romantikához, vagy a klasszicizmushoz kapcsolható, akkor lehetne talán mondani, hogy egy kicsit Goethe nyomában járok, mert a klasszicizmus mindig összefoglal, a romantika pedig eredeti nyelvvel, eredeti mondanivalóval kísérletezik, s állítólag (utoljára Csehy Zoli állította ezt rólam) én is inkább összefoglaló alkat vagyok, s nem kísérletező, nem formabontó. Ami, ha azt vesz- szük, hogy Dantéról, Miltonról, Goethéről szokták azt mondani, hogy szintetizáló szellem, még mindig nagyon hízelgő reám nézve. Ugyanakkor jó volna közelebbről megnézni, ki írt le a világirodalomban olyasmit, amihez hasonlót előtte valaki már nem tett papírra. Azaz abszolút eredetiség nem létezik. De ezt most hagyjuk. □ NTA: Lajos, te pár évvel ezelőtt szintén nagy fába vágtad a fejszéd, amikor a modern magyar irodalomról kíséreltél meg egy szintézist írni. GL: Inkább bevezetőnek szántam a XX. századi magyar irodalomba. Véleményem szerint nem tudományos munka, hanem olyan félig tudományos, félig népszerűsítő mű, melyben valamennyi jelentős XX. századi író megtalálja a helyét és a funkcióját. □ NTA: De azért nem tudtad teljesen távol tartani magadtól a témát, hiszen vannak kedvencek, akikről bensőségesebben fogalmaztál. GL: Vannak kedvenceim, de ezek részben a XX. század kedvenc, vagyis kanonikus írói közé tartoznak, részben pedig nem. Szath- mári Sándornak a Kazohinia című regényét nem tudom, hányán ismerik, pedig a XX. század legjelentősebb művei közé tartozik,
