Irodalmi Szemle, 2014
2014/4 - Soóky László: Harcos békeidők (dráma)
Finta úr: Mint csillagvirágok röpködnek az ég alatt, és vad, sztyeppéi nótákat énekelnek egyre, egyre. Amott pedig megragyognak a tüzek, és küldik a vérpezsdítő üzenetet... Talapka csendőr: No, Finta, most már biztos, hogy felírom a neved! Kihegyezem a tintaceruzámat, s azzal neked annyi, Finta! Az a szerencséd, hogy a Kódorynál hagytam a féldecimet. Megyek, aztán gyövök. Véged, Finta! ( Talapka csendőr elviharzik) Kartaly úr: Vérpezsdítő? Ugyan, Finta úr, hol van már a mi vérünk, kihullott az régen, ama csatatéren, valami hazáért... Bielokosztolszky úr: Ne te, ne! Tán csak nem az ihlet rontott magára, Kartalykám, hogy csak úgy szanzsén löki a rímeket... I. lány: Nagypapa! Most danolsz, vagy nem danolsz?! Nagypapa: Ha a Bielokosztolszky muzsikál, akkor akár danolhatok is. Bielokosztolszky úr: Muzsikálok, de csak akkor, ha még muzsikálás előtt csöcsörészhetek egy fájintosat. (A tájba belibeg Bumbuci asszonyság, hatalmas, akár egy bárányfelhő) Bumbuci asszonyság: Imhol az enyéim... fogja bátran, mi több: fogdossa... Bumbuci vagyok, nagyvérű és fehérmájú. Ezek itt? Mindegyikükkel háltam már, ismerem a micsodájuk viselkedését és a csodavárásuk történetét is. Egy ezredes alatt haltam hősi halált, a végső rándulás pillanatában zuhant ránk a mennyezet. Sztálingyertyák világítottak a májusi éjszakában, milliónyi szentjánosbogár. És rezedaillatú volt a május, akár a kilövellő ondó. Integettem a szőnyegbombázásnak, mintha egy elinduló vonat ablakából búcsúznék az életemtől... Feltámadni? Nem... nem... Ez itt az élet, a végtelen. Bielokosztolszky úr: Fogja a rosseb! Tavaly is én fogtam. Azt mondtátok, hogy aki megfogja, feltámad. Fogtam, most mégis itt vagyok! Kartaly úr: Mit válogatsz mi, Bielokosztolszky?! Mi is arra várunk, hogy feltámadjunk... Nekünk is pezseg a vérünk... Valamikor bezzeg megfogtad volna, megtrombitáltál volna! Most mi van, mi? Mit vagy olyan önző, meg válogatós, mi?! Bumbuci asszonyság: Igaza van az úrnak! Bielokosztolszky úr: Akkor mé’ nem fogja meg ő, he?! Azért, mert látja. A markom nagyon is jól emlékszik, hogy nem maroknyi. Inkább nem támadok fel! Kartaly úr: (rimánkodva) De, de, ha nem fogod meg, akkor mi sem láthatjuk, az epekedő szüzeket, amint vetkeznek, aztán... aztán meg meztelenek... Meg minden... Bielokosztolszky úr: Én úgysem látnám őket, hiszen vak vagyok. Akkor meg miért lennék annyira oda egy bizonytalan látvány miatt? Finta úr: Ha vak vagy, hát vak vagy! Úgy tudom, hogy a tenyereddel, meg az ujjhegyeddel jól látsz. Bielokosztolszky úr: Majd meglátom, hogy jól látok-е?! Hol azok a szüzek? Lányok: Itt vagyunk, itt vagyunk, itt vagyunk... Bielokosztolszky úr: Kössétek be a szememet, az áldóját! Most aztán jön az igazi, nagy, perverz szexuális kaland. (A lányok bekötik Bielokosztolszky úr szemét, aki boldogan csöcsörész) Lányok: Erre csörög, erre csörög, erre csörög... (Egyre távolabb kerülnek Bielokosztolszky úrtól, a tájba belép Kódory úr, Bielokosztolszky úr elé áll. Nagy csend)
