Irodalmi Szemle, 2014
2014/4 - Soóky László: Harcos békeidők (dráma)
Géza úr: Mit zavar, mi?! Ez egy háborús emlék! Hát az ipse csak hagyja a gatyáját, s szalad. A nő meg incselkedve kacsint: jössz, te deli vitéz?! Mi mást tehettem? Gyöttem. Halálos egy szerelem volt, az biztos. Golyó általi, szexuális motivációjú dezertálásért. Nagyláb: Hogy maga miket tud, Géza úr! Gál Kornél a becsületes nevem, de mert mindenem nagy, nagy az orrom, nagy a tenyerem, nagy a lábam, s a tűzszerszámom is jóval méretesebb, mint az átlag magyar emberé, hát valaki rám ragasztotta a Nagyláb nevet. Megszoktam, elvagyok vele. Fuvaros voltam. Két muraközi lóval jártam a tájat, szépasszonyok sóvárgó tekintete kísért végig az úton, aztán volt, aki megkeresett, volt, aki üzent, én meg szorgalmas ember voltam, szerettem jót tenni a rászorulókkal. Valahol Mandzsúriában haltam meg, kivégzés által, mert szájon vágtam egy karpaszományost, akinek a feleségét ismertem, s aki nagyon szerette, hogy vagyok. Ha visszaidézem az öle illatát, mintha reze- dás réten járnék. Olyan illata volt az ölének. Géza úr: Ez még semmi, azt is mondhatnám, hogy semmiség! Sokkal különbeket is mondhatnék a nagy háborúról. Nagyláb: Ami honvédő volt, igaz? Különösen amott a Don kanyarnál, igaz? Géza úr: Hogy honvédő-e? Mint a pinty! Védtük a hazát, és kész! Meghiszem azt! A Donnál is, meg Doberdónál is. Nagyláb: A! Maga itt is volt, meg ott is volt, Géza úr?! Géza úr: Mit ázik itt nekem, mi? Honvédtünk, és kész! Hívott a haza, hát ott voltam mindenütt. Egyfolytában éltem, haltam a hazáért. III. JELENET (Nagypapa visszaér a tájba, baltáját a fának támasztja, a sírok közül áttetsző ruhás lányok jönnek) I. lány: Az a baj, nagypapa, hogy fél hatos a mutatód. Az a baj, hogy reggel is, meg délben is, meg este is. II. lány: Nagypapa, nagypapa, dalold el azt a dalt, hogy züljél a Zetoromra, kisangyalom, olcsó és nem ráz... (A tájba egyenként belopakodik Nagyláb, Bicskás, Festő cimbora, Finta úr, Talapka csendőr, Kartaly úr, fölsorakoznak, mint egy énekkar, vegyesen a lányokkal) Nagypapa: Nem tudom, hogyan énekelhetném el a züljél a Zetoromrát, kisangyalom, ha én már rég halott voltam akkor, amikor a Zetor még ki sem volt találva. II. lány: S ha a micsodádat hívnánk a Zetorodnak? Felülhetnék egyszer-kétszer? Nagypapa: Peersze. Hogyne... Fel... Nem látod, hogy bedugult a pöfögöm?! I. lány: Akkor azt a másik nótát énekeld, tudod, azt, amit mindig tudsz, ha tudni akarod éppen... no-o, csak azért, hogy táncolhassunk. No-o, nagypapa... ha eldanolod, akkor tangózás közben levetjük a ruhánkat. Nagypapa: Pe-ersze! A múltkor is megígértétek, hogy levetitek, aztán amikor már rekedtre danoltam magam, azt mondtátok, hogy ezt-e! Meg mutattátok is... Pe-ersze! Finta úr: (átszellemülten) És a rózsák? A rózsákra bizonyára nem gondoltak! Talapka csendőr: Milyen rózsákra, te Finta?! Rózsa fedőnévvel volt egy spiclim, ő volt a kedvenc besúgóm.
