Irodalmi Szemle, 2014
2014/4 - Soóky László: Harcos békeidők (dráma)
Géza úr: Azt kérdi, csináltam-e a háborút? Csináltam is meg nem is. Elsősorban bújtam. (A szomszédos sírból valahogy előkerül Bicskás, szivarra gyújt) Bicskás: Hallgatom, csak hallgatom, no, gondolom magamban, ez a Géza úr tudhat valamit valamiről, s akár akarja, akár nem akarja, kimondom: aha... Géza úr: Semmi aha! Bújtam és kész! Engem szerettek az asszonyok, azt elmondhatom... Nagyláb: Aha... (Bevonul a tájba nagypapa, megáll Bicskás előtt, baltájára támaszkodik) Nagypapa: Igaziból meghaltál, vagy csak koppanósdira játszol? Bicskás: Meghaltam, mint a semmi... Azért azt elárulom neked, hogy nagymama mindig hűséges volt hozzád. Nagypapa: Ó, tudtam én azt mindig, s most sem hiszem. Bicskás: Eltemetsz-e illőn, nagyapó? Nagypapa: El én! Papot hívok, reverendást. Meg gyászvitézt, igazit, szalagost. Meg hintót, pejlovakkal, pántlikásokkal. Aztán megyünk a télben, feketében törtetünk a hóban és énekelünk, világmessze-hangzón. Fönt pedig kereng a nagy varjúcsapat, vérpezsdítő harci dalokat kárognak. Bicskás: Zimankó is lesz, apó? Nagypapa: Hogy lesz-e? Olyan zimankó lesz, amilyent még nem látott a világ. Bicskás: Egyszer talán mégis, emlékszel. Amikor befagyott a folyó. Nagypapa: Ez a zimankó annál is nagyobb lesz, s majd énekelünk törtetve a hóban. Meg minden. Bicskás: Ezt már mondtad, nagypapa! Isten veled, nagypapa! Nagypapa: Most, hogy mondod... igen... vágom a fát... talán... Isten veled... (énekel) Isten veled éde-hes... Isten hozzád ked-ve-hes... Én már többet nem le-he-szek... (Mindketten pánikszerűen elhagyják a tájat) Géza úr: Akár aha, akár nem, szerettek, igen. De még mennyire! Hohó! Egyszer is, amint jövünk egy irdatlan nagy kerítés mellett, szuronyt szegezve, természetesen, hallom, egyre hallom a szeretkezés neszeit. Nézem gukkerrel, nézem csak úgy, hát igazolódnak a sejtések. No, mondok, bennem is ágaskodósra indult a szenvedély. Odaállok közeire, az ipse fenekébe bököm a szurony hegyét, mondom, félre, dugó! Most jön a kocsilőcs... Nagyláb: A... (A tájba visszatér Festő cimbora s Bielokosztolszky úr. Bielokosztolszky úr valahol a táj peremén leül a háromlábú székére, Festő cimbora felállítja a festőállványt. Bielokosztolszky úr valami végtelenül szomorú nótát muzsikál. Valahol Oroszországban... Csak a melódia) Bielokosztolszky úr: Danoljunk? Festő cimbora: (festi a tájat) Fázom... Bielokosztolszky úr: Nem csoda, ebben a rekkenőben... Hét ágra süt a Nap, mondhatom, nyárra jár az idő. Festő cimbora: Maga csak ne prédikáljon itt, tudhatná, hogy elindultak. Bielokosztolszky úr: Nagypapa meg Bicskás? Mit számít? Félúton járhatnak csupán, még vidáman egérutat nyerhetünk, ha akarunk. (Bielokosztolszky úr halkan harmonikázik)
