Irodalmi Szemle, 2014
2014/4 - Soóky László: Harcos békeidők (dráma)
Géza úr: Nem számít. A legfontosabb a fontossági sorrend megállapítása. Úgy vélem, most a szomorkodás égető szükséggé lépett elő. (Érkezik Finta úr, hátán füstölgő péterkályha, nagy átéléssel verset mond a tájban) Finta úr: Elöl mennek hárman Napkeleti bölcsek Füstölög a seggük A nagy búbánattól Utánuk jövünk mi Borovicskát szopva Nagypapával ketten Szépen dülöngélünk Fölöttünk meg bizony Három táltos legény Értik a csíziót Szuvas foguk csattog (Finta úr átvonult a tájon) Nagyláb: Szomorkodni? Ugyan, Géza úr, arra ott vannak a háborút követő évek. Látta a Fintát? Géza úr: Beszél csak, beszél! Mit tudja maga, milyen volt a háború?! Láttam. Nagyláb: Milyen volt, Géza úr, esdve kérem, mondja el... milyen volt? (Géza úr nagy szónoklatra készülődik, alábbhagy a tekerési tempó is, messzire néz, meg- hányja-veti magában a dolgot) Géza úr: Milyen, milyen?! Hát olyan... elég nagy... Nagyláb: Maga is csinálta a háborút, Géza úr? Látja a Fintát? (A tájba visszatér Finta úr, kályhája füstölög) Finta úr: (modorosán szaval) Márványkő angyalkák Kriptatetőn ülve Ferbliznek konokul Bögyös apácákkal Szoknya alatt lapul Az ötödik makk ász Kajla bugylibicskák Pengéje megvillan Visszacsordul a vér Az ég boltozatján Akire ráhullott Mind átkozott lészen (Finta úr meghajol és kisétál a tájból)
