Irodalmi Szemle, 2014
2014/3 - Száz Pál: Faust-mutáció (tanulmány)
nézőtér, kocsma, vécé, kripta, romos torony és gótikus folyosó, a pincében pedig egy alkimista laboratórium. Az extradiegetikus szinthez rendelhető minden olyan tér, amely nem a házban található, illetve nem a házon keresztül lehet eljutni oda - tehát a főszereplő otthona, Prága utcái és az a kinti kocsma, ahová a film közepén a főszereplő a házból kilépve téved, hogy majd visszatérhessen oda. A névtelen főszereplőt az extradiegézis szintjén Akárkinek nevezem, középkori társához (Everyman) való hasonlósága miatt. Csak a film végére derül ki, hogy az egész Lekce Faust egyfajta mechanizmusként működik, ahol a főszerep mindig az épp a házba tévedt szerencsétlen, vaktérképet szorongató kíváncsiskodóra vár — s így állandóan újrajátszható. A házban válik tehát a közelebbről nem meghatározott főszereplő, az Akárki (a valaki, a bárki) Fausttá. Ebben a színházban játssza a szerepét, a ház tereiben éli meg. A metadiegetikus réteget pedig épp az az átjárás teremti meg, amikor a színpadi, illuzórikus tér valóssá válik, vagy akként funkcionál. Tehát amikor a kulisszák mögül a színpadra lép a főszereplő, vagy a kulisszák által reprezentált tér „megelevenedik”, valós térré, ám mégis a metafikció terévé változik. Itt zajlik, történik a tulajdonképpeni Faust-dráma - ezt a síkot tehát a különböző Faust-adaptáci- ókból kiragadott szcénák alkotják. A diegézis három szintje így a tér, a Faust-adaptáció stratégiája és a főhős identitása és/vagy szerepe szempontjából így írható fel: A három diegetikus sík és egymáshoz való viszonyuk természetesen sokkal nehezebben elkülönböztethető, hiszen éppen a síkok keveredése és egymásba folyása adja a film szürreális strukturáltságát. A film képeiben ugyanis sokszor két szint egyszerre van jelen. A ház maga szintén többszörösen összetett struktúra, ahonnét az ajtók nem biztos, hogy abba a terembe nyílnak, mint öt perccel ezelőtt (a főhős például a színház vécéjéből egy kocsmába nyit, ám amikor ugyanezen az ajtón visszatérne, a vécé helyett lépcsőket talál, amelyek a toronyba vezetik). A film álomstruktúrájának kulcsa a folyamatos határátlépés, a síkok egy jelenetén belüli keveredése, a különböző, elkülönülő dolgok képi egyesítése, ami mind a liminalitás fogalmához kapcsolható. Ezek a határátlépések több elmélet számára teszik megközelíthetővé a filmet. Az össze nem illő dolgok vegyítésén alapuló álomstruktúra így felfejthető a freudi álomelmélet eltolás és sűrítés fogalmainak segítségével. A filmben szereplő szimbolikus képek többsége a jungi egyesítő szimbólumok kategóriájában helyezhető el. A pszichoanalitikus olvasat hálás terület, hiszen maga a szerző is bőven merít belőle. Ha ismerjük Svankamajer manierizmus és II. Rudolf korának esztétikája iránti vonzalmát - neki ajánlja a História Naturae című, 1967-ben készített kisfilmjét, a ’82-es Moznosti dialogu pedig Arcimboldo igézetében fogant -, nem meglepő, hogy a film képi A diegézis szintje: Extradiegézis Intradiegézis Metadiegézis A tér: Otthon, utca A Ház Színpad Az adaptáció: Akárki nem Faust Akárki Fausttá válik Akárki Faust szerepét játssza A főszereplő: Akárki története Faust története A Faust-előadás története 70
