Irodalmi Szemle, 2014
2014/2 - JAPÁN SZEMLE - Jámbor József: Misima színházi univerzuma (tanulmány)
JAPAN SZEMLE ültette át Jánosy István.)1 Itt látott először női szerepet játszó férfi színészt, ún. onnagatát is. Misima szenvedélyes kabuki-rajongóvá vált. Haláláig minden hónapban legalább egyszer megnézett egy kabuki-előadást. Hetedikes korától azután édesanyja nó- előadásokra is elvitte. Az első darab, amit látott, a Miva című, „kvázi isten-típusú” nó- játék volt. A gyermek Misimát az első pillanattól magával ragadta a nó formai szépsége és tökéletes struktúrája. Klasszikus japán színházi élményei során hamar rájött, hogy mind a nó, mind a kabuki esetében a klasszikus nyelvezet és a színpadi konvenciók szoros összefüggésben állnak egymással, s a gyönyörűséges esztétikai egész létrejötte ennek a kapcsolatnak köszönhető. Mint később írta: „A nótól tanultam meg, hogy a szó - cselekvés.” A modernebb színházi stílusokkal viszonylag későn ismerkedett meg. 1944 decemberében látott először ún. sinpát, mely színházi forma a kabuki és a singeki elemeit vegyítette melodramatikus stílusban, történeteit elsősorban a Meidzsi-korszakból (1868-1910) merítve. Tegyük hozzá, meglehetősen következetlenül - az előadásban például női szereplők és onnagaták egyaránt előfordultak. Singeki-előadásra még később jutott el: először 1945 áprilisában, mikor is a Bungaku- zában megtekintette Kaneto Sindo Onna no isso (Egy nő élete) című darabját a nagyszerű Szugimura Harukóval a címszerepben, akivel később - nem egészen tíz év múlva - mint író sokat dolgozott. A PÁLYA KEZDETEI A SINGEKI MŰFAJÁBAN (1947-1950) Misima tapasztalatai a klasszikus színházi műfajokban jóval megalapozottabbak voltak, 1 Lásd még Mátrai Titanilla tanulmányát jelen számunkban, amelyben a szerző A hűség kincsestára a Genroku-korban címmel említi a darabot. - A szerk. mint a modern zsánerek esetében, színműírói tevékenységét mégis singeki-darabok írásával kezdte. Pályájának elején ugyanis elsősorban elismert novellista és regényíró szeretett volna lenni, és Japánban a háború előtti években bevett szokás volt az, hogy befutott prózaírók időnként kirándultak a singeki műfajába. Ebbéli kalandjaikat általában igen jól fogadta a közönség és a kritika. Ettől függetlenül, mikor megírta első singeki-darabjait, még fogalma sem volt róla, miként fognak azok színpadra kerülni. A háború végeztével Misima diplomát szerzett a Tokiói Egyetem jogi karán (1947-ben), és nyomban jó álláshoz jutott a Pénzügyminisztériumban. Emellett azonban teljes erővel dolgozott irodalmi ambíciói megvalósításán, mondhatni kettős életet élt. Erőinek ezt a fajta megosztását mindössze egy évig bírta, utána feladta állását, de mentorának, Kavabata Jaszunarinak időközben sikerült beajánlania védencét a Ningen (Emberiség) című vezető irodalmi napilaphoz, mely 1948-ban első színdarabját, a Kataku (Lángoló ház) című singeki-opuszt is leközölte. A mű egy arisztokrata család széthullásáról szól a háború utáni Japánban, furcsa, álomszerű jelenetekkel tarkítva. A darabra felfigyelt Jasiro Szeicsi, a Vaszeda Egyetem Francia Irodalom Tanszékének professzora, aki tagja volt a két legjelentősebb singeki- színház egyike, a Haijú-za (Művész Színház) produkciós bizottságának, és meggyőzte kollégáit, hogy a darabot mutassák be az ún. Benkjó-kai (Tanuló-darabok csoportja) sorozatban a színház stúdiószínpadán. így aztán Misima egyszer csak azon vette észre magát, hogy legelső drámai próbálkozását az egyik legnevesebb színházban mutatják be, egy híres singeki-úttörő, Aojama Szugiszaku rendezésében, főszerepben Szen- da Korejával, aki szintén híres, mi több, legendás alakja volt a singekinek. 47
