Irodalmi Szemle, 2014
2014/12 - SARKI FÉNY - Lars Jakobson: A házaspár (novella, A. Dobos Éva fordítása)
SARKI FÉNY mást a folyosón. Egy fiatal nő, akinek a fejét egy hajó propellere vitte szét, hordágyon feküdt, közben a barátja a farkát lengetve egy nővér fenekét szaglászta. Az ápolónő lassan rágta a vérnyomásmérő gumibalonját. A szomszéd húzott egy sorszámot, ölbe vette a kislányt, és leült a fal mellé. Volt nála egy vízzel töltött üveg, és időnként inni adott a kislánynak. Mikor kiürült az üveg, szólt a nővérnek, hogy töltse meg. A kislány nehéz volt, és nem akarta magára hagyni. A nővér csak bámult, szájából úgy lógott ki a fekete gumicső, mint egy szívóka. Mikor a szomszédom végre hazaért, nyitva találta a kaput, és a feleségének hűlt helye volt. Egy hétig híre-hamva se volt. Erre gondoltam, mikor az előbb megköszöntem. Köszönöm a törődést. És ettől zavarba jött. Kívülről szemlélve a házassága boldogabb volt, mint az enyém, de nem hinném, hogy a felesége gyakran mondogatta volna, hogy szereti. Se gyakran, se ritkán. Az én feleségem soha nem ejtette ki a száján. Azt hiszem, vagyis tudom, hogy jobban hiányzott volna neki a nyalósó, mint én. Én azért hiányoztam volna neki, mert én gondoskodtam a nyalósóról. Elmondtam a szomszédomnak a másik kirakót. Hét vagy nyolc férfi ül egy asztal körül (még egy ilyen egyszerű dolog is kétségesnek tűnik az emlékeimben, holott magam előtt látom a képet). Kezükben pohár. A leendő vőlegény nincs a kép közepén, pedig ő a központi figura. Hátratolja a székét, karját a térde köré fonja. Pohara az asztalon áll, egyelőre teli. A fiatal fickó arca derűs, tiszta, és vidám barátai körében restelkedve nevet. Az egyik barát kövérkés, izzadós, fényes arca világít a fotogénlámpák fényében. A másik egy idősebb úr, szemüvege az orra hegyén, a kövérhez hasonlóan pipát tart a kezében. Egy sovány férfi kabátban ül, mintha fázna, arca sápadt, a kezében egy könyvet tart, és úgy néz ki, mintha felolvasni készülne. Jobb kezével vakarja az előtte guggoló férfi fülét, aki kitátja a száját, és nyelvet ölt. Az ötödik, a foltos ruhás, magasra emeli poharát, ő a jelenet középpontja, ő biztatja a többieket koccintásra a nősülni készülő barát egészségére. Elképzelhető, hogy a két kép egymáshoz tartozik. Lehet, hogy a nősülni készülő fickó áll a postakocsi rúdjánál. Két héttel korábban, viharkalapban, arcát árnyék fedi. Talán nem is azt a szőke nőt figyeli, aki mellette áll elérzékenyülve, hanem a munkáslány duzzadó fenekét és vaskos karját. És talán (a képen kívül) a következő pillanatban megfordul a lány, és összevillan a tekintetük. Én a feleségemet egy cserkészkiránduláson ismertem meg, ahová a barátom csalt el. Akkor már több mint fél éve egyedül éltem, de nem kerestem új kapcsolatot, még a látszat kedvéért sem, mint ahogy azt elvárják. Jól éreztem magam egyedül. De a barátom társaságra vágyott, így aztán elmentem vele. Nem emlékszem, hogy túl sokat beszélgettünk volna, a barátom és én, szokás szerint leginkább én beszéltem, és azonkívül ittam is, de akárhogyan is volt, én kísértem haza a lányt. Ketten voltunk a kertben és sokáig nem tudtam, mire álljak fel. Azt hiszem, a gyámoltalansága vonzott, gyengédséget éreztem, és ösztönösen védelmezni akartam. Kínálta magát, legalább annyira akarta a szexet, mint én, de nekem kellett a villanylámpával valamilyen ládát vagy köveket keresni, ő csak várt. Végül a sózsákot választottam, és a farához cipeltem. Mikor lehúzott nadrággal és kigombolt inggel megálltam mögötte, meztelen mellkasomat a hátához szorítottam, megpróbáltam átölelni, de nem ment. Végül hagytam, hogy teste mellett lógjon a karom, a mellkasommal a meleg testéhez simultam, arcomat a sűrű szőréhez nyomtam, ő pedig evett. 15
