Irodalmi Szemle, 2014
2014/1 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Gyürky Katalin: Zsigeri fikciók (Roberto Bolano Vad nyomozók és Javier Cercas Szalamiszi katonák című kötetéről)
ÍZLÉSEK. ÉS POFONOK Azaz nemcsak a történet láncreakció-szerű továbbadásából következő elkerülhetetlen Aktivizálódása miatt, hanem amiatt is, mert a művéből, s ezt írás közben a fiatalember is egyre inkább érzi, ahhoz, hogy az tényleg a valóságot mutassa be, valami hiányzik. Egy láncszem, ami talán ellensúlyozhatná a történet fikcióba hajlását. A hiányzó láncszemet pedig a kötet harmadik részében, amely a Stocktoni találkozó alcímet viseli, nem más, mint az akkorra már befutott chilei író, Roberto Bolaíio fogja megadni, vagy legalábbis ő lesz az, aki a műben ismét interjúalanyként szerepelve (s tegyük hozzá, ezáltal fiktivizálva!), ötletet ad rá. Bolano ugyanis az újságírónak beszél egy bizonyos Mirallesről, aki a polgárháborúban végig a köztársaságiak oldalán, a minden bizonynyal Mazasék kivégzését is elrendelő Lister parancsnok katonájaként szolgált, s így ott lehetett Collellben is, sőt, ott lehetett az erdőben is, ahol Mazas bujkált. A hiányzó láncszem tehát - döbben rá Miralles történetét hallva az újságíró - a másik oldal, a másik nézőpont megmutatása, mégpedig valaki, egy épp akkor ott tartózkodó katona visszaemlékezése segítségével. S az újságíró - még mindig úgy, mintha oknyomozna egy tényfeltáró íráshoz - Miralles keresésére indul. Csakhogy ezzel a hiányzó láncszemmel épp azt fogja tenni, amit műve első részének szereplői tettek Mazassal és annak történetével: ő maga Aktivizálja az illetőt, egy valós személyt, ő maga képzeli bele abba a szituációba, amikor a köztársaságiak oldalán harcoló katonaként szembetalálja magát az erdőben bujkáló Mazassal. S az az „apróság” már egyáltalán nem érdekli, hogy az idősek otthonában fellelt Miralles ebbéli hitében - hogy tényleg ő volna az a bizonyos katona - egyáltalán nem erősíti meg. Vagyis Cercas müvének hőse az elsődlegesen is fiktivizálódott momentumokra épülő, épp ezért egy tényfeltáró írás szabályait sok szempontból mellőző művét a végén még azzal is „megtetézi”, hogy ő maga is Aktivizál benne egy hiányzó láncszemet betöltendő személyt. Ami nem véletlen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy az újságíró személyes sorsa - mintegy a regény
