Irodalmi Szemle, 2014
2014/11 - ELNYOMÁSOK ÉS FELSZABADULÁSOK - Soóky László: Piros ász oszt, nem oszt (regényrészlet)
ELNYOMÁSOK ÉS FELSZABADULÁSOK Soóky László Piros ász oszt, nem OSZT (RÉSZLET) OZítálin allegorikus temetése ugyanabban a percben kezdődött minden népi demokratikus ország minden népi demokratikus településén. A mi falunkban a koporsót egy barna kockás damasztabrosszal leterített öt hektolos hordóra helyezték, s a recsegő tányérhangszóróból messzire hangzott az Internacionálé. Amikor vége lett, a pincék felől apám tenorját s Noszkay úr basszusát hozta a falu felé a szél: idesanyám, kössön kendőt, selymet a fejébe... A koporsónál Grajszky bácsi állt, s várta, hogy felzokoghasson. Grajszky bácsi volt a helybéli sport-, párt-, Csemadok- és Vöröskeresztelnök, valamint a Csehszlovák-Szovjet Baráti Társaság elnöke, vasárnaponként barna, préseltpapír bőröndből stollwercket, pemetecukrot meg törökmézet árult a futballpályán. Grajszky bácsi felzokogott, ráborult a koporsóra, majd férfiasán a semmibe nézett, s e szavakkal fejezte be a gyászbeszédét: „Kedves elvtársak, meghalt Marx elvtárs, meghalt Engelsz elvtárs, meghalt Lenin elvtárs, most pedig meghalt ez a Sztálin elvtárs is. De ne féljetek kedves elvtársak, van ezekből annyi, mint a tracok, soha ki nem pusztulnak.” Belasz, aki a méltóságteljes szertartást az Öreg temető dombjáról szemlélte, egyszerre figyelt a temetésre s a sírok között hajladozó fiatal özvegyasszonyra. Amikor Grajszky bácsi ráborult a koporsóra, Belasz a fiatalasszonyt rákönyököltette egy alacsonyabb fejfára, s az orgonabokrok agai között egyre homályosuló tekintettel maguk is részt vállaltak a búcsúztatóból. A csehszlovák himnusz ritmusára Belasz maradandót alkotott, Irén pedig aprócska si- kongásokkal vett végső búcsút mind a nagy Sztálintól, mind pedig a korán elhalálozott urától, s életében most érezte először azt, hogy jó az ura közelében lenni. Amikor a szovjet himnusz utolsó akkordjai is elhaltak, Belasz elengedte Irén csípőjét, s ugyanazzal a mozdulattal lesimította a szoknyáját is, Grajszky bácsi pedig rádöbbent, hogy a szovjet himnusz utáni pillanatot elfelejtették megbeszélni a gyűlésen, s most nem tudta, hogy mi legyen a koporsóval. A komisszárnak tudnia kell - morfondírozott, majd odalépett Marcsa Lajcsihoz.- Hova vigyük a koporsót?- Vissza a koporsóshoz, a Baranyai csak kölcsönbe adta.- De mi legyen a népekkel? Ezek temetni akarnak. A márciusi délutánban Grajszky bácsi tétovázott, merre induljon el, lehetőleg úgy, hogy a tömeg minden lépésében és mozdulatában érezze a felelősségtudatot s az ötéves terv erejét. A tömeg öntudatosan vonult Grajszky bácsi után, aki a csődörös istálló előtt megfordult, két kezét az ég felé emelte, majd így szólt:- Megyek előttetek, mint egy égő fáklya. 22
