Irodalmi Szemle, 2014
2014/11 - ELNYOMÁSOK ÉS FELSZABADULÁSOK - Pavel Vilikovskŷ: Egy igazi ember története (regényrészlet, Garajszki Margit fordítása)
PAVEL VlLIKOVSKŸ ELNYOMÁSOK ÉS FELSZABADULÁSOK EGY IGAZI EMBER TÖRTÉNETE (RÉSZLET) Március 16. A z utóbbi időben gondolkodtam kicsit az emigránsokról, hogy milyen is a helyzetük, meg az emigrációról úgy általában. Kátovsky a gazdaságiról ugyanis kérvényezte és meg is kapta a valutaígérvényt, Franciaországba akarnak menni a feleségével. Miután megkapta a valutaígérvényt a banktól, az útlevélosztályon igényelnie kell a kiutazási engedélyt, mivel kapitalista országba szeretne menni, és ehhez szüksége van a munkáltató véleményére, hogy ajánlja vagy nem ajánlja a kiutazást. Engem is érintett az ügy, mint különleges referenst, már beszéltem is az igazgatóval, ő támogatja, hogy persze ajánljuk, Kátovsky jó elvtárs, makulátlan, nem esett folt a becsületén, a válságos időkben nem írt alá se tiltakozást, se nyilatkozatot. Na, erre én meg, hogy szintén támogatom, hiszen ha a gyerekeiket itt hagyják, akkor csak nem kell félni. Ahogy azt mondani szokás, józan paraszti ésszel kikövetkeztettem. Csakhogy kedden dél körül váratlanul egy férfi kopogtatott az ajtómon, egy fiatalember, mondhatni, hosszúkás és vézna, mint egy agár, szokták is mondani, hogy sovány, mint a nyúzott agár, és hogy az állambiztonságtól jött, a titkosrendőrségről. Civilben volt, rendes öltönyben, de megmutatta az igazolványát, vagyis csak meglebegtette a szemem előtt, mint varázsló a pálcáját, abrakadabra, és már el is tüntette. Először Chrapa felől érdeklődött, mondtam neki, hogy az elvtárs nyugdíjba ment, és most én vagyok helyette, rögtön bemutatkoztam, de ő Kátovskyról kezdett kérdezősködni, hogy tényleg megbízható-e, meg ilyenek. Azt mondtam neki, amit az igazgatónak is, hogy az ember nem tenné tűzbe a kezét a saját feleségéért sem, de itt maradnak a gyerekeik, csak nem hagynák őket itt, mint Szent Pál az oláhokat? Csak nem hagynák őket sorsukra? Erre ő, mármint az ügynök, hogy ne gondoljam, mindenféle megesik, utána meg a disszidensek ki akarják vinni az országból a gyerekeiket is, kérvényeket írogatnak a Nemzetközi Vöröskeresztnek, meg fünek- fának, a jogaikra hivatkoznak, hogy a családnak együtt kell lennie, és rossz hírét keltik a Csehszlovák Szocialista Köztársaságnak. Egy ideig így beszélgettünk, mondtam neki, hogy Kátovskynak nincs miért elszöknie, jól megy a sora, nincs semmi a rovásán, államtitkokat se ismer, hogy valamit elárulna, úgyhogy minek izgulni, de ő erre, hogy vigyázat, nem szabad alábecsülni az ilyesmit, mert akkor miért titkolta el a kérdőívben, hogy Argentínában él a nagybátyja, aki a harmincas években emigrált. Mit mondhattam erre? Az már régen volt, a nagybátyja talán már nem is él, úgyhogy könnyen lehet, hogy Kátovsky elfelejtette említeni, vagy nem is tud róla semmit, nem tartják a kapcsolatot. A fiatalember csak húzta a száját, hogy jelezze, valami nincs ínyére, és megint előhozakodott azzal, hogy ébernek és elővigyázatosnak kell lennünk, és akkor kapcsoltam, hogy 14
