Irodalmi Szemle, 2014
2014/10 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Paszmár Lívia: A semmin és a zsíros csipketerítőn túl (Kiss Tibor Noé Aludnod kellene című kötetéről)
ÍZLÉSEK ÉS POFONOK házaikból. Görnyedt háttal, fától fáig botorkálnak. Az intézetben volna a helyük. Éppen olyanok, mint az itteniek, akikre takarodó után rázárják az ajtót. Aztán már csak az erkélyről bámulhatnak az éjszakába” (139.). A telepen található intézet névtelen szenvedélybetegek gyűjtőhelye, akikkel a kutya sem törődik. Pék Laci pancsolt borát vagy az ásványvizes üvegekbe töltött pálinkát Pongrácz Antal boltjából olyan egyszerűséggel szerzik be, mintha éppenséggel nápolyit emelnének le a polcról. És amikor mérgező vegyszeres oldatot töltenek a műanyag poharukba, ezzel tömeges rosszullétet idézve elő, azután sem történik semmi. Az ingerszegény környezet eltompítja az itt élők érzékszerveit, és tetteik súlyát sem képesek felmérni. A testi fogyatékosság kíméletlen irónia forrása: a szereplők az ezekhez kapcsolódó történéseket semleges jelentéstartalmúnak, esetenként humorosnak érzékelik. Az intézetben élő Féllábúval például a következő esik meg: „Szokola Bandi egyszer azt is megkérdezte tőle, hogyan veszítette el a bal lábát. Ruletten, válaszolta neki, mást nem akart mondani. A férfi közben az üvegszemét tisztogatta, dúdolgatott, motyogott. Azt akarom, hogy csillogjon” (130.). Az Aludnod kellene kegyetlenségének a témaválasztás csupán egy összetevője. A szöveg felépítése, a tudatosan pontos és csontig lecsupaszított mondatok, amelyek rövidebb szövegegységekbe rendeződve fejezeteket alkotnak, fokozzák a fullasztó hatást. Gyakran hiányoznak a nyelvtanilag helyes írásjelek - például mondatvégi helyzetben kizárólag pont szerepel, a párbeszédek jelöletlenek -, ami ugyanezt a funkciót tölti be. Véleményem szerint a fokozás viszont néhány ponton túlzottá és erőltetetté válik a baljós jelek, érzetek, természeti jelenségek felsorakoztatása által. Például ilyen az a részlet, amelyben a Féllábú a viharos időben titokban Szandrát figyeli: „Érezte, hogy ezen az éjszakán valaminek történnie kell” (75.). Váltakoznak a leíró és az elbeszélő jellegű rövid szakaszok: előbbiek elsősorban a telepre vonatkoznak, azon belül is túlnyomórészt az időjárásra és az élettérre, utóbbiak pedig a rég- és közelmúlt eseményeit adagolják. A múlt mintha színesebb és élhetőbb világot mutatna a még színesebb és még élhetőbb jövő reményével, amiből annyi sem maradt, mint az elásott gyerekjátékok, amelyek kiforgathatok a földből. A természeti jelenségek hosszú leírása fontos szerepet kapott már az Inkognito ban is, itt mégis indokoltabbnak tűnik ezek kiemelése. A forróság, a szél, a viharok mindennapossága, tehát a szélsőséges időjárási viszonyok közvetetten az emberi sorsok és kapcsolatok alakulására utalnak, vagy azokat közvetlenül előrevetítik. A balszerencse hírnökei közül a leginkább kiemelt szerep mégsem a természeti jelenségeknek, hanem a varjaknak jut. Nem véletlenül volt a regény munkacíme is Varjak. „A varjak egy tócsa körül álltak. Időnként mintha összebújtak volna, hogy egymás fülébe súgjanak valamit. Nem károgtak, nem zajongtak, csak a szárnyuk rebbent meg, sustorgó hangot adva. Belenéztek a víztükörbe, megigazították a nyakkendőjüket, leporolták a frakkjukat. Aztán helyet cseréltek egymással. Összekulcsolták a kezüket, hajlongtak, járkáltak a szikkadt talajon. Messziről nézve úgy tűnt, erősen tanakodnak valamin” (75.). Elmosódik a határ ember és állat között - mindkét irányban. Az emberek állatokként, az állatok emberekként viselkednek. A varjak például kellő távolságból figyelik a telep lakóit, képesek megkülönböztetni őket, és ennek függvényében változtatni a viselkedésükön. Tudják, hogy Tatár Pistának fegyvere van, és hogy a Féllábúnak csak mankója. 94
