Irodalmi Szemle, 2014
2014/10 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Csillag Lajos: Nem nőnek való vidék (Kiss Tibor Noé Aludnod kellene című kötetéről)
"V alahol a dél-afrikai Botswana területén él az a törzs, amelynek tagjai a világ legboldogabb embereinek mondhatóak. Ezek a busmanok, akik gyűjtögető-vadászó életmódot folytatnak, bogyókkal és gyökerekkel táplálkoznak, és aligha látnak több vizet egy helyen, mint amennyi a markukban elfér. De erről tudunk. Nem csupán abból az okból kifolyólag, hogy Tatár Pista imádja bújni a különböző földrajzi atlaszokat (63.), hanem mert a busmanokkal szinte bármilyen médiumon keresztül találkozhatunk. Szóval, ott vannak azok a vidám kis fickók, akik olyan alacsony termetűek, hogy alig érnek Tatár Pista anyja mellkasáig, és úgy alszanak, hogy a vállukat beássák a homokba, ami egyébként is körülveszi őket egész életük folyamán. Ezek az emberek mégis boldogok, és mi erről tudunk. Van azonban valami, amit nem tudunk. Mégpedig azt, hogy ki is az a Tatár Pista. Nem csupán róla van szó; legalább fél tucat nevet fel lehetne sorolni a fenti mellé: Gulyás Feri, Pongrácz Antal, Szebeni Miska, Szokola Bandi, Pék Laci és így tovább. A nevekkel azonban nem sokra megyünk. Legalábbis ahhoz, hogy Kiss Tibor Noé legújabb kötete, az Aludnod kellene, amelynek szereplői a fentebb említettek, utat találjon magának a köztudatban. Igencsak kicsi az esély arra is, hogy ezek az emberek valaha is szembe jönnek velünk az utcán, vagy kezet fogunk velük, ugyanis mind-mind tagjai, pontosabban mondva részei, egy olyan mikrotársadalomnak, amelyet mi - a busmanok ismerői - ezelőtt még sosem láttunk. Kezdem valahogy úgy, mint ahogy a könyv fülszövege tenné. Állapotregény, az elbeszélő pedig „drónként pásztázza végig” a bemutatott közeget. Csupán néhány kiragadott gondolat kezdetnek. Akkor először nézzük ezeket. A szöveg nem egészen pontosan fejezi ki magát. Sokkal többről van itt szó ugyanis. Az „egykorvolt, leépült majorsági telepet” nem madártávlatból szemléljük, az olvasó ott bolyong maga is a telep épületei közt, és nem érti, miért fojtogató az az atmoszféra, amit a kötet megteremt. Hiszen nem tud azonosulni egyik karakterrel sem. Főként azért nem, mert a szerző által megrajzolt szereplők a lehető legszélsőségesebb személyiségek. A nevükkel pedig, valahányszor az ismételten feltűnik a szövegben, újra meg kell ismerkedni. Az olvasás folyamán többször merül fel tehát a „Kiről is van szó?” kérdése. Ezáltal pedig „csapdába” kerülünk. A vékony kötet, amely máskülönben könnyen olvashatónak tűnik, feszített figyelmet igényel. Egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy ugyan nem tudjuk megmondani hirtelen, ki kicsoda a könyvben, mégis, ha szembejönne az utcán, úgy éreznénk, mindent tudunk róla, pedig nem madártávlatból nézzük az életét. A nevek továbbra sem többek neveknél, mégis bárki lehetne Tatár Pista, Gulyás Feri, Szokola Bandi, Szebeni Miska vagy épp Pongrácz Antal. Aztán letesszük a kötetet, és meg91 CSILLAG LAJOS Nem nőnek való vidék Kiss Tibor Noé aludnod kellene CÍMŰ KÖTETÉRŐL
