Irodalmi Szemle, 2014
2014/10 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Csillag Lajos: Nem nőnek való vidék (Kiss Tibor Noé Aludnod kellene című kötetéről)
ÍZLÉSEK ÉS POFONOK pihenünk. De továbbra sem értjük, hogy a város vagy falu, ahol élünk, miért hasonlít egy szellemjárta helyre, és benne az emberek magukra a szellemekre. Ez az a pont, ahol visszakanyarodhatunk a - bár ez nem minden esetben meghatározó - műfaji besorolás kérdéséhez. A szöveg tárgyilagossága, illetve az a tény, hogy a kötetben nagy hangsúly helyeződik a szereplők életkörülményeinek leírására, a kötetet szociografikus regényként is értelmezhetővé teszi. Egy olyan világ tárul a szemünk elé, ami legtöbbünknek ismeretlen, de mégsem idegen. Pontos időbeni behatárolást alig kapunk. Bár abban bizonyosak lehetünk, hogy a történet valamikor a rendszerváltás után játszódik, mégis, az „elhagyott majorsági telep” nem más, mint az előző politikai berendezkedés nyomainak egyike, lakói pedig az előző korszakból maradtak itt. Olyan ez, mint amikor egy húsdaráló szitáján keresztül az utolsó húscafatok fodrozódnak, és az egész szerkezet már csak nyikorog, üresben jár, a tengely pedig minden nehézség nélkül forog a gépezetben. Egyszóval van egy hely, ahol a posztszocialista éra szinte tapintható és megélhető, nem kell magyarázni, mit is jelent: még mindig csak valami után vagyunk, és azok az emberek, akik a telepen élnek, nem csupán ott, a térben rekedtek meg, hanem az időben is. Pont, mint a busmanok. Sajnálatot érzünk. „Hogy lehet így élni?” Végül rájövünk, honnét is az a fentebb említett ismeretlen érzés a szellemjárta helyekről és az emberekről. Minden egyes szereplő ugyanis külön fejezetet kap a műben, ők állnak a középpontban, mintha egy reflektor fénye követné őket mindenhová, és a többiek, akikre csak később kerül sor, vagy épp már sorra is kerültek, néha besétálnak a képbe. Pontos jellemrajzok bontakoznak ki előttünk, és kénytelenek vagyunk felismerni, hogy a telep nem más, mint a mi társadalmunk kicsinyített mása. Amikor egy-egy szereplő a reflektorfénybe áll, újabb és újabb, számunkra kínos részlet kerül előtérbe, amiről nem akarunk, nem szeretünk beszélni. Pedig semmi új a Nap alatt. Az Aludnod kellene nem az a regény, amelyben a hősökkel azonosulni tudunk, vagy épp vágyunk, nem is új ismeretek szerzésének az élményforrása. Kiss Tibor Noé regénye a felismerésé. Van itt azonban még valami. Legalább egy fél tucat nevet felsoroltam eddig, és ami szemet szúrhatott, hogy mind az erősebbik nem képviselőihez tartozott. A telep jórészt élhetetlen a nőknek, a férfiak világa ez. Minden anya, feleség, lány számára csupán egyetlen kiút vezet onnét. A kötet több filmcímet is említ (például: Sztálingrád, Vörös föld, Régi idők focija - 21.), amelyek képesek lehetnek kiszélesíteni az értelmezés horizontját. Adalékként szeretnék azonban egy olyan filmet megemlíteni, amellyel a regényben nem találkozunk, ez pedig Gaál István Holt vidéke, melyben Törőcsik Mari karaktere, Juli élete ugyanúgy beszorul négy láthatatlan fal közé, amelyek között egyedül él, egy csakugyan „kísértetjárta” holt vidéken. A kötet női szereplői ugyan nincsenek teljesen egyedül, mégsem számíthatnak senkire, és a telepen már csak kísértet formájában képesek létezni. Az Aludnod kellene sokáig képes visszhangozni az ember fejében, nem hagyja nyugodni. Azon tépelődik utána az ember, vajon miért nem tudott erről az egészről mindeddig. Előfordulhat az is, hogy egészen addig járatja az eszét, amíg bele nem fájdul a feje. De aztán elmúlik a főfájás. Nagyon, nagyon lassan. (Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene. Magvető, Budapest, 2014, 144 oldal, 2690 Ft) 92
