Irodalmi Szemle, 2013
2013/2 - ELSÜLLYEDT MŰVEK - Sturm László: Vihar előtti és Vihorlát alatti csöndben (tanulmány)
E L SU L L Y E D T MÜVEK 4 Vő. pl.: „Magatartásának állandó emlékezésre beállítottsága, amely a prózát író lírai egyéniség és az anekdotizáló elbeszélőfurfang között ingadozik, sajátos veretét adott minden írásának. [...] Mindjárt legjobb értékeit mutatja: az elbeszélés, a mesemondás örömét, a különös, félig rendkívüli, félig hóbortos alakok megeleve- nítését, a hangulat furcsa megoszlását a fogható valószerűség és a ködös irrealitás között. A fantázia, amely valahogyan minden történetét kiemelte a teljes valószerűségből, gazdag szálakon kötődik egy lebegő mesevilághoz. [...] Állandó hősei vannak, akik átsétálnak egyik regényből a másikba” (Thurzó Gábor: Komáromi János (1890-1937), Napkelet 1937, 752-753.); „Bálványozza a természetet, mulandóságérzésé- nek örök költögetőjét. Novellái sokszor kezdődnek, végződnek természeti képpel, de a kereten belül is nagy szerepe van az időjárásnak. [...] Neki mindig ott kell lennie valahol a cselekményben is, szereplőnek, közvetlen közvetítőnek. (Ebben rokona Móra Ferencnek.) [...] Ami történik, magában véve ritkán egész; az író melankóliája teszi teljessé. A lírai képekkel átszőtt mese kifogyhatatlanul árad, színes, eleven nyelven, folyamatosan, az alakok és az író beszéde, szavajárása érdekesen vegyül. Az alakok nagy része pillanatkép, legfeljebb mellszobrocska, néhány markánsan meghúzott vonással. Főhős ritkán van: az alakok összessége adja a regény hősét, a hangulatot” (Vajthó László: Komáromi János, Pásztorűz 1930, 434.); „Az eposz hangjára emlékeztet az állandó jelzők használata. [... ] De eposzra emlékeztet a gyakran használt túlzás is” (Berényi László: Komáromi János írásművészete, Debreceni Szemle 1929, 8.); „...olyan erővel ír az otthonról, mely számára a Felvidék s az emberekről, kik az örök tájat benépesítik, mintha soha más gű elbeszélés, a természetben való gyönyörködés, a valószerűség és az irrealitás különös keveredése, fő témái pedig a felvidék, a világháború és a kuruc kor.4 Komáromit értelmezői elsősorban Mikszáth- hoz, Gárdonyihoz, Mórához (a külföldiek közül pedig az oroszokhoz, főképp Gogolhoz) szokták hasonlítani.'1 Vagyis - Mikszáth mellett - olyan magyar írókhoz, akikkel szintén nem tud mit kezdeni a Nyugat kizárólagosságára épített kánonképzés. Gyaníthatjuk, hogy egy tágabb szemhatárú, szélesebb hagyománytudatú szemlélet teheti majd a helyükre ezeket a ma hol regionális, hol ifjúsági szerepkörbe száműzött alkotókat (és az említettekkel együtt Tömörkényt, Fekete Istvánt, esetleg Eötvös Károlyt, később Tatay Sándort stb.), akiktől rendszeresen egy tőlük többé-kevésbé idegen esztétika normáit kérik számon - amennyiben egyáltalán szó esik róluk.'1 Nem véletlen, hogy a „magyar észjárás” jellegzetességeit kutató debreceni professzor, Karácsony Sándor - akiről kevesen tudják, hogy nem csak a pedagógiának, hanem az irodalomkritikának is jelentős alakja - foglalkozott talán a legátfogóbban és a legmélyebben Komáromi munkásságával. Az Elment a nyárról írt sorait érdemes hosszabban idézni már csak a cselekmény ismertetése végett is (bár ezt sajátos értelmezéséhez sarkítva adja elő, bevallottan nem friss olvasmány- élményre támaszkodva) : „Összegyűjtött művei 30 kötete közt van egy vékony kötet, egy kis regény, Elment a nyár a címe. Arról mesél benne Komáromi János, hogy a falusi intelligencia nyár eleji unalmában nem tudja már, mitévő legyen, kiadja hát az öregedő és vedlett segédjegyzőt földbirtokosnak, házassági ajánlatokat kér a címére apróhirdetés útján, és jót mulat a többmázsás postán. Az igazi földbirtokos, a királyi kamarás úr meg Gelb Jakabra, a falu boltosára lövöldöz vadászpuskájával kastélya erkélyéről, csak úgy, passzióból, hadd törje a gyáva frátert egy kicsit a nyavalya. Éjszakának évadján a tanítót ugratja ki ágyából Öméltósága, s azonmód, lenge magyarban viszi magához úri há54
