Irodalmi Szemle, 2013
2013/7 - Kulcsár Ferenc: Némafilm (próza)
Kulcsár Ferenc N É M A F I L M 1864 ~et jegyzett a naptár, amikor az Ég földi helytartói, az oroszok cárja s a törökök szultánja: egy gyaur és egy muzulmán méregkeverése folytán egy kis nép a sátán karmai között találta magát. A Kaukázusban élő ubihok voltak ők, akik máról holnapra - ármánnyal és hitszegéssel áthurcoltatva a Fekete-tengeren - a keleti égbolt legszebb csillagának „paradicsomában” találták magukat, egy Istentől elhagyott földön, mely ráncos volt, mint az eunuchok arca, s nem borízű vadszőlőt, fényes héjú diót, édes gesztenyét kínált, hanem ellopott mennyország helyett poklot, melynek kapui szorosra csukódtak a belépők háta mögött. Mondják, az éhség kiűzi az erdőből a farkast. A rongyokban járó ubihok útónál - lókká lesznek, áruló fejedelmük helyett az éhség lesz a vezérük: marhát lopnak, be-be- törnek a városokba - lyukas zubbonyukból kiáll a kulcscsontjuk és lapockájuk, eszelős tekintettel jelennek meg a falatozókban, tífusz és kolera pusztítja őket, s irigylik azokat, akik még otthon, az anyaföldön haltak meg, így nem falják fel őket és nem hordják szét csontjaikat a hollók. S miközben a müezzin naponta ötször felment a mecset minaretjének erkélyére, hogy imára hívja az igazhitűeket, az éhségtől szédelgő ubihok moslékért végzik a legpiszkosabb munkákat, s fillérekért adják el leányaikat a pasák háremeibe, ahol kisem- mizés lesz a részük. Az ubihok „hírmondója”, Zaurkan Zalah huszonnégy éves, amikor a „muzulmán édenbe” kerül, s hat év szenvedés után, 1870-ben lesz gyilkossá: leszúrja Szelim pasát, hogy bosszút álljon két húgáért, Kunáért, akinek „nagy, szürke szeme mélységet és méltóságot sugárzott”, és Dzsunáért, akinek „sűrű haja, akár a holló szárnya, a szeme pedig, akár az érett egres”. A „gonosztevő” Zaurkan börtönbe kerül, ahol részese: megélője és megálmodója lesz a történelem és a szenvedés néma énekének, annak a nyugtalanító, öntudatlan, emberi és egyben isteni jelenésnek, mely láthatatlanul zajlik körülöttünk és történelmet teremt. Ez az, amikor körbe-messze a föld olyan, mint a parázstartó edény - felül hamu van, de a fehérség alatt hőség rejlik; felül csönd van, de a mélyben izzik a vér. Zaurkant egy magas hegy tetején emelkedő erődítménybe zárják, halálig tartó sínylődésre. A börtönt három oldalról szakadék öleli, csak a negyedik oldalon vezet keskeny hegyi ösvény a vaskapukhoz. Zaurkan egyedül van a cellában, melyet egy gyerekarc nagyságú, sziklába vájt lyuk világít meg; a lyuk peremén körben sima és fényes a kő - a szabadságot szomjazó rabok nekitámasztott állától-homlokától. Fohászokat, átkokat, lázálmok verítékes szavait őrzik a sziklák, meg azokat a rettegésben elmotyogott, világárvája szavakat, melyek csupán azért hangzanak el, hogy elsuttogóik meg ne őrüljenek, s valami módon megőrizzék ember voltukat. Zaurkan egyedüli öröme 50
