Irodalmi Szemle, 2013
2013/1 - Liszka József: Kremsi napló 2. (naplójegyzetek
ten, a korpusszal egy magasságban Szent József látható a kis Jézussal. Az 1720-ban felállított feszületről Icu egy rakás képet készített, érdemes lenne behatóbban is megvizsgálni ezt a nem mindennapi ikonográfiái programot. No jó, ennyire azért ne menjünk itt bele szakmai kérdésekbe: Langenlois. Nem tudom, hogy kell ejteni, gondolom, nem franciásan langenloának... Takaros kisváros, rengeteg szoborral, virággal, helyi múzeummal (aminek nyitva tartását sajnos lekéstük). A főtéren pompás barokk Szentháromság-oszlop, tőle nem messze, középkori eredetű Szent Erzsébet-kápolna, amely ma temetkezési kápolnaként szolgál. A kis beltérben egymás mellett három, fektetett hasáb formájú, koporsók tárolására, hűtésére szolgáló üvegszekrény. Mivel Icu hátramaradt valahol fényképezni (általában így járunk: én tíz-húsz lépéssel előtte rohanok, kíváncsian az újabb és újabb látnivalókra, olykor - egy pillanatra megállva - némán mutogatok neki, hogy mit kellene lefényképezni, aztán, amikor este megnézem a képeket, szinte mindig találok köztük olyasmit, ami mellett vakon elrohantam), szóval egyedül voltam a kápolnában. S egyszercsak belém nyilallt a felismerés, hogy nem egyedül, hanem kettesben vagyok egy zárt helyiségben egy temetet- len halottal! A középső, majdnem azt írtam, hűtőszekrényben, de hát valójában abban, egy koporsó (hozzáteszem: zárt koporsó) volt néhai Brunhilde Babisch földi maradványaival. Első gondolatom az volt, hogy a feltűnőséget kerülve, de azért nagyon gyorsan ki kellene innen oldalogni. Aztán eszembe villantak Márai sorai valami olasz kisváros templomáról (vagy nem is Márai volt?), ahová belépve egy nyitott koporsóban fekvő ismeretlen halottal találta magát egy helyiségben. Ő (vérbeli író!) kíváncsian szemlélgette, méregette az idegen halottat... Aztán megszólalt bennem, Latinovits félelmetesen nyüszítő hangján Ady híres sora: nézni egy idegen halottra... S magam sem értem, miért, de ettől megnyugodtam. A temetkezési kápolna egész hideg idegensége, nyilván az ismerősök: Ady, Márai, Latinovits okán feloldódott. Leültem egy padba, szemben Babisch asszony földi maradványaival, s ismeretlenként elsóhajtottam érte egy fohászt. kkk Miután még a környéken szétnéztünk (pincesor, a szomszédos települések templomai), négy után vettük hazafelé az irányt Langenloisból. Útközben persze azért még néhány kisebb helyen megállva. Úgy tűnik, hogy bárhol, bármilyen ismeretlen helyen, ha megáll, s csak egy kicsit is körülnéz az ember, néhány román vagy gótikus építészeti maradvány biztos az utas szeme elé tárul. Hadersdorfban például a templom gótikus alapokon, ablakokkal, mellette egy román kori (13. századi) csontház. Voltaképpen ugyanolyan, mint a bényi rotunda, amelyre oly büszkék vagyunk. Itt meg csak úgy van. Rendbe téve persze, de sajnos, zárva. Mellette egy barokk Nepomuki Szent János-szobor, szintén példásan karban tartva. És folytathatnám, ha nem unnám... Képeink mesélnek. Közvetlen Bécs előtt lecsorogtunk a Duna-partra Altenwörthnél, ahol - teljesen véletlenül - egy egykori hajóvontató út (Treppelweg) részben megmaradt szakaszára bukkantunk. Tájékoztató tábla (egy bizonyos nosztalgiaút részeként) informált bennünket minderről. Kirándulásunk záróakkordjaként egykori komáromi szekeresgazdák nyomait tapostuk tehát itt, az altenwörthi Duna-parton... S ezzel jóformán haza is értünk.
