Irodalmi Szemle, 2013
2013/9 - GICCS- ÉS TRASHKULTÚRA - Németh Zoltán: Sorozatgyilkosság a Parnasszus tövében (Orbán János Dénes Sándor vagyok én is... című kötetéről)
GICCS- ÉS TRASH KULTÚRA ££■ NÉMETH ZOLTÁN Sorozatgyilkosság a Parnasszus tövében Az esztétikai tapasztalat megjelenítésének és felmutatásának érdekében az ún. elit irodalom számára rendkívül fontos a nyitottság, amellyel a nyelvi tér legtágabb tartományait képes belakni és hasznosítani. Egy ilyen specifikus nyelvi tér, amely az iro- dalmiság határterületein helyezkedik el, a dilettáns nyelvhasználat, vagy helyesebb inkább dilettáns nyelvhasználatokról beszélni, hiszen nem egységes jelenségről van szó. A dilettáns nyelv és a dilettáns irodalom felhasználásának kétségkívül nagy hagyománya van a magyar irodalomban, amely hagyomány leginkább az ironikus és parodisztikus formákkal tart rokonságot, de talán sosem vált akkora jelentőségűvé, mint a posztmodern irodalomban. A posztmodern magyar irodalom legjellegzetesebb megnyilvánulásai közé ugyanis az intertextualitás, a parodisztikus-ironikus beszédmód, az álneves-maszkos szöveg- alkotás mellett éppen a dilettáns nyelvvel folytatott kreatív játék tartozik, miközben az előbb említett jellegzetességek gyakran együtt, egymásra kopírozódva jelennek meg. Parti Nagy Lajos legendás Sárbogárdi Jolánjának A test angyala című kisregénye például olyan álneves szövegként lép működésbe, amely a ponyvairodalom és a füzetes lányregények dilettáns nyelvének parodisztikus újraírása által képes megszólítani olvasóját. Kukorelly Endre verseinek rontott nyelvi anyaga a dilettáns irodalomba tartozó alkotások problematikus stilisztikai megoldásaival is kapcsolatba hozható. Kovács András Ferenc palimpszesztként felépülő szövegeiben, illetve Lázáry René Sándor-verseiben is tetten érhető többek között az archaikus és dilettáns nyelv együttes, produktív felhasználása. A kollektív maszkként megjelenő fiktív költő, Tsúszó Sándor több versének intonációja, illetve fikcionált recepciója is értelmezhető a dilettáns irodalom kontextusában. Sántha Attila Székely Árti-versei a székely nyelvjárási elemek és a dilettáns nyelvhasználat keveredéséből építik fel sajátos nyelvi világukat. Legutóbb pedig Petrence Sándor versei alakítottak ki olyan lírai nyelvi teret, amelyben a nyelvjárási elemek mellett, a népi irodalomra jellemző intonáció és a dilettáns nyelvre jellemző szövegalkotás lép párbeszédbe. Orbán János Dénes Sándor vagyok én is... című, Kivezetés a költészetből alcímet viselő kötete is a magyar irodalomnak ebbe a vonulatába sorolható, olyan kísérletként jelenik meg, amely a dilettáns irodalom és a dilettáns nyelvhasználat lehetőségeinek felmérésére és újrahasznosítására tesz 39
