Irodalmi Szemle, 2013
2013/9 - GICCS- ÉS TRASHKULTÚRA - Benkő Krisztián: Hamupipőke szereti, ha megverik (E. L. James A szürke ötven árnyalata című regényéről)
GICCS- ES TRASHKULTÚRA BENKŐ KRISZTIÁN HAMUPIPŐKE SZERETI, HA MEGVERIK1 „Ő galamb, és nem oroszlán. Kis, fehér, aranyszirmú virág, nem mérges gomba. Bárki megvadulna attól, ha egy galambot vagy egy virágszálat látna ostort csattogtatni.” Jukio Misima: Madame de Sade Az idén ötvenéves, eredetileg történelem szakon végzett brit Erika Leonard saját bevallása szerint maga is meglepődött „romantikus kultuszregényé”-nek (fanfiction), az Ötven árnyalat-trilógiának a rendkívüli sikerén. Hiszen a könyvsorozat eladási mutatói (például 2012-ben első helyen végzett a New York Times bestsellerlistáján) azt bizonyítják, hogy a kielégítetlen középkorú háziasszony vágyfantáziái - az elbűvölően jóképű, fiatal és milliárdos amerikai Christian Grey szerelembe esik egy közép- osztálybeli lánnyal, akit bevezet rejtélyes életébe, és elhalmozza a luxus örömeivel - a nők nagy részében ott tombolnak. A feminizmus tanításai olyannyira nem érintették meg a holdvilágos éjszakákon álmodozó leányokat, hogy a mazochizmus útjára is szívesen lépnének egy jobb élet reményében: „dühöngő női hormonok remegő masszáját hagyva maguk mögött”. A német romantika korában a Grimm- fivérek által népszerűvé tett Hamupipőke (Aschenputtel) történetének legismertebb kortárs változatához, a Micsoda nő (Pretty Woman) című hollywoodi szuperprodukcióhoz képest mindazonáltal - talán bölcsész múltja révén - a szerző feljebb tette a lécet: ezúttal nem egy kurtizánt, hanem egy fokozattal intellektuálisabb női főhőst, a filozófia szakos Anát választotta be a gyönyörök kertjébe. Ebből adódik, hogy James hősnője időnként furcsa idegen szavakat gondol magában (vannak kur- zivált belső monológok), sőt valószínűleg a Washingtoni Egyetem filozófia szakán megismerkedhetett irodalmárokkal is, hiszen gyakran használ hasonlatokat: például, hogy az anyja olyan szeszélyes, mint egy aranyhal, minden héten mást gondol, vagy, hogy a lovag pillantásától (ekkor még szűzen) olyan „vörös lettem, mint a Kommunista kiáltvány”. A belső monológok leggyakrabban használt kifejezése a „Szent szar!”, és ez jellemző is a regény narratológiai szerkezetére, hiszen a kimondott és ki nem mondott szavak játékán túl semmilyen elbeszélés-technikai érdekesség nincs a regényben, a fejezetekre bontás is gyakorlatilag felesleges, mert minden esetben ugyanott folytatódik a történet, ahol az előző fejezet befejeződött: 1 A kritika címét Zsadányi Edit Hamupipőke nem megy a bálba: A Hamupipőke-történet kortárs amerikai regényekben című írása ihlette (Literatúra, 1997/4, 389-402.). 10
