Irodalmi Szemle, 2013
2013/8 - A TITOKZATOS WEÖRES - Száz Pál: Elsüllyedt magyar drámák IV. Kilépés a létből (tanulmány)
A TITOKZATOS WEÖRES Szivembe láttam és megleltem a mindenben ott rejlő egészet. A dolgok leborulnak előttem, az üresség reszket előttem.”42 Az utolsó sor világosan utal a nagy végső egyesítésre, ami a szellemi felébredés nonduális állapotának alapfeltétele. Az ellentétek egyesítése elsősorban az objektum és a szubjektum, az Én és a Világ egyesítését jelenti .43 Az upanisadok ezt az átman-brahman egyesítésével írják le. Az átmant úgy emlegetik, mint ami „a szív titkos barlangjában”44 lakozik. Az egyéni és egyetemes létalap azonosságának tudata a legtökéletesebb szellemi állapot elérésének feltétele: „...az ember egyéni lé- nyegisége, az átman nem más, mint a mindenség végső valósága és létteljessége, a brahman.”45 Ha az idézet utolsó két sorát összevetjük az ísa-upanisad következő passzusával, egyértelmű a hasonlóság: „az [a brahman - Sz. R] van mindenek belsejében, ugyanakkor kívül van mindenen. Aki az átmanban megpillantja az összes teremtett lényt; és az összes teremtett lényben az átmant, ennek folytán nem ódzkodik semmitől.”46 Ha az idézet többi részét az előző fejezetben kifejtett szemlélet alapján vizsgáljuk a lét kettős, illetve a nemlét világáról, akkor a buddhizmus nézetei közt kell tovább keresnünk. A szamszára a formák világát jelenti, amit három fogalommal határozhatunk meg. Az aniccsa a múlandóságot, változékonyságot jelenti (vő.: a lenti völgy „a változás virágaival” van tele, vagy „majd az ünnep fáklyája elfogy / s mind megérzitek a gyászban...”47), az anattá az énnélküliséget, magnélküliséget (a dolgoknak tehát nincs stabil, állandó magja - ide sorolhatjuk a tükörkép, az árny, az álom metaforáját), a dukkha pedig a tudattalanság és sóvárgás okozta szenvedést (Luna az Első nemes igazsággal összhangban mondja ki, hogy a lét világa szenvedéssel teli).48 4J Uo. 111-112. 15 Vö.: „Aki elkezdi lebontani egyéniségét, mindjobban elveszti a határt saját és mások lelke között. Ha embertársa szemébe néz, megérzi annak érzéseit és felismeri: »ez is én vagyok«; ha egy kutyát megsimogat, megérzi annak egybemosódó világát: »ez is én vagyok«; ha egy bútort hosz- szabban érint, átveszi annak tagolatlan csöndjét: »ez is én vagyok«. Saját lelke már nem csak az övé s mindennek lelke az övé; minden átlátszó, mintha kristályból volna; egyszerre mérhetetlenül gazdag...” Weöres Sándor: Az elmosódó határok. In uő: A teljesség felé. 107. 44 Katha-upanisad. In A klasszikus upanisadok. Ford.: Pál Dániel. Budapest, 2011, Filosz. 163. 45 Uo. 69. 4fi Uo. 121. 17 Weöres: Egybegyüjtött színjátékok. 108. 4,4 Gánti Bence: A buddhizmus lélektana spiritualitása és irányzatai. Budapest, 2012, Kossuth Kiadó. 117-119. 85
