Irodalmi Szemle, 2013
2013/8 - A TITOKZATOS WEÖRES - Polgár Anikó: Poszeidon gyöngyszakálla (tanulmány)
A TITOKZATOS WEÖRES 48 Weöres: Egybegyűjtött költemények I. 486-487." 49 Vö.: „Nincs a természetnek egy rebbenése vagy öklendezése, tárgya vagy vegytani eseménye, amit ne látna rögtön (az ősemberek önkéntelen mítosz- és meseteremtő ösztönével) emberi cselekvésnek.” In Szentkuthy Miklós: Weöres Sándor. In Magyar Orpheus, i. m. 256-270. Az idézet helye: 260. 511 Weöres Sándor: Elhagyott versek. Budapest, 2013, Helikon. 322. ellen vakmerőén lázadó ember: a költő pedig (s ez egybevág Weöres idézett Horatius-jellemzésével) mintegy az égi szférából, a „Trón-szférá”-ból lenézve átlátja a bűnök súlyosságát, s figyelmezteti a gyarló embert. Weöres versének narrátorától távol áll ez a póz: ő valóban nem a magasból nézi a mikrokozmoszt, hanem, amint fent idézett levelében írja, „szétoldani” próbálja magát benne. Ezt a szétoldódást jelzi a fürdő gyöngy- szakáll képe is, melyet, mivel Weöres egysorosában is szerepel, kulcsfontosságúnak tekinthetünk, mintegy az egész mikrokozmosz foglalatának. A kerekség nagy szerepet kap Weöres mikrokozmoszában: nemcsak a kiemelt gyöngymotívum (a gyöngyök között a legszebbnek a gömb alakúak számítanak), hanem a versben elszórtan előforduló egyéb gömbölyűségre és kerekségre utaló kifejezések révén is („pergő gyűrűk”, „bolyhos gömb”, „tűz-köröket lövell”48). A szakáll-mo- tívum emberszabásúvá teszi ezt a mikrokozmoszt, az emberhez hasonítja a leírt természeti jelenséget,49 s az öregség, bölcsesség képzetét is felidéző szakáll a mikrokozmosz kiérlelt, ősi voltára is figyelmeztet. A Mozgó mikrokozmosz című vers párja lehetne az azonos periódusban született Két kis vers,50 mely érzelmeket és érzelmességet kiiktató, leíró-megfigyelő stílusban az ellentétek egybeolvadását és az anyagszerű világ vagy a természet apró jelenségeiben rejlő kozmikus harmóniát példázza. Míg a Mozgó mikrokozmosz alapellentétei a tűz és víz, a mélység és magasság, a Két kis vers első részében a fény-sötétség és az emelkedéssüllyedés egymástól elválaszthatatlan képét látjuk meg az éjszakai fények villódzásában. Az első rész tekintetünket az égre, a csillagok felé irányítja, a másik a föld porára: a viharban fölkavart por hasztalan próbál megmaradni a magasban, ám a görcsbeszorítás és ernyedés egymást kioldó ellentéte itt is harmonikus megoldást sugall. A Mozgó mikrokozmoszban a tenger heves tajtékai törnek a fény és árny táncát mutató magasság felé, de a feltörő tajték ugyanúgy nyugvópontra jut, akár a felkavart por, s ugyanaz a magasságot ostromló hullám később a mélységbe, a csönd alá kerülhet. A tengerből kivált „gyöngy-szakáll” végül visszaolvad a tengerbe, a 58
