Irodalmi Szemle, 2013
2013/8 - A TITOKZATOS WEÖRES - Bartal Mária: Az összmüvészeti alkotás kísérlete Weöres Sándor Hetedik szimfónia című költeményében (tanulmány)
A TITOKZATOS WEÖRES * Thomka Beáta: Képi időszerkezetek. 14. In uő (szerk., vál.): Narratívak l. az alakjához kapcsolható látványelemek úgy jönnek létre, hogy minduntalan hangsúlyozzák a fiával való kölcsönös függőséget. A halottban kizárólag Jézus anyját kereső olvasatnak ellentmondani látszanak a mantegnai beállításon túl a feltámadás-elbeszélések és ábrázolások meghatározó ikonikus jelei, a kő, a test lenyomatát őrző halálos pólya és a vasiakat, Jézus halott testének megszólítását pedig a Rilke Vom Tode Mariae mű sorozatának I. darabjával számos ponton rokonítható, akár angyali beszédként is olvasható aposztrophikus szerkezet mozdítja ki, amely mintegy a női test stigmáit, az elszáradt anyaméhet és a hétfájdalmú szívet szólítja meg. Érdemes itt röviden megjegyezni, hogy Mária halálának eseményéről és körülményeiről nincsen szó az evangéliumokban, a mennybevétel történetét feldolgozó legkorábbi írott változatot jelenleg a Transitus Mariae című IV. századi apokrif iratokból ismerjük. Weöres szövege a két személy egymásra montírozásakor az ennek nyomán kiépülő erőteljes egyházi hagyományra és a hozzá kapcsolódó liturgikus gyakorlatra épít, hasonlóan ahhoz, ahogyan a Mária mennybevételét megjelenítő képzőművészet is átveszi Jézus feltámadásának és menny- bemenetelének vizuális elemeit. Weöresnél azonban az oszlásnak induló test látványa és ezzel összefüggésben a Mária-himnuszok újraírása már a szöveg kezdetén utal arra, hogy a versben az egyházi hagyomány erőteljes átértelmezésével kell számolnunk. A szöveg vizuális elemeit előtérbe helyező olvasat meghatározó összetevője annak észlelése, hogy a költemény az egyes látványelemeket döntően metonimikus kapcsolatok segítségével szervezi egységes szövegfolyammá. Ha tovább radikalizálnánk a befogadásnak ezt a kiélezett módját, azt is mondhatnánk, hogy a jelzett poétikai eljárásnak köszönhetően nem pluriszcénikus, szimultán festményt szemlélünk, hanem egy olyan képsorozatot, amelynek folyamatszerűségét szcénikus értelemegységeken keresztül érzékeljük az önálló képmezők egybeolvasásának, folyamatba integrálásának köszönhetően.8 Az első és a harmadik rész kapcsolatában a korábban idézett részletek nyomán pedig arra figyelhettünk fel, hogy az utóbbi az 1. rész domináns 42
