Irodalmi Szemle, 2013
2013/8 - A TITOKZATOS WEÖRES - Bartal Mária: Az összmüvészeti alkotás kísérlete Weöres Sándor Hetedik szimfónia című költeményében (tanulmány)
A TITOKZATOS WEÖRES 7 Kristeva, Julia: Holbein Halott Krisztusa. Ford.: Z. Varga Zoltán. 57. In Thomka Beáta (szerk., vál.): Narratívak. Budapest, 1998, Kijárat. A FRESKÓK A költemény a halott test leírásával indít. A szövegben imaginárius referenciaként erőteljes ikonográfiái hagyomány van jelen: a közelnézeti perspektívával dramatizált előtér leírását, a befogadó tekintetének a lábfejektől az arc irányába tartó mozgatását, a térszerkezetet, valamint az egyes látványelemeket (vánkos, kiálló láb, a burkolt lábszárak, az imába zárt kezek, a lepellel barlangszerűen körülvett nemi szerv, a 26. sortól kezdődően az arc részleteinek és a halott fejtartásának a leírása) véleményem szerint Andrea Mantegna Cristo morto című festménye (1475-1490 körül) határozza meg, s ennek megfelelően ez a szövegrész nem láthat és nem is fogalmazhat meg mást, mint a feltámadás és a megváltás lehetetlenségének tragikumát: „Üdv néked, hétfájdalmu szív! A jajkiáltás, kezdet óta, nyakában kővel, méretlen kútba hull, nem érheti útja végét!” Mantegna képe az 1500-as évek európai festészetének azon jellegzetes, elsősorban a domonkos miszticizmus hatására feldúsuló tematikus csoportjába illeszkedik, amely a keresztről levett, halott Krisztus megjelenítését tűzi ki feladatául. A festményen erős feszültség érzékelhető a halott test bizarr szépsége, nyugalma és a siratok magatartása között. A harmonikus kompozíció a korabeli itáliai művészet normáinak megfelelően a szinte áttetsző test érzéki szépségével nem az átélt szenvedésre, hanem a túlvilági megdicsőülésre helyezi a hangsúlyt.7 A festmény ugyanakkor nemcsak radikális perspektívahasználatával tűnik ki a korabeli hasonló témájú ábrázolások közül, hanem a kimosott sebek üregének (a képen ritmikusan ismétlődő) láttatásával, valamint a halott nemi szervének centrális pozíciójával is. Fia az ábrázolás számunkra nem is éri el a holbeini kép radikalitását, elgondolkodtat a tamási kérdésre adott válasza: vajon itt miről tanúskodnak a szinte tapintható, mintegy boncolásra felkínált tátongó sebek és üregek, melyek körvonalait a lepel hajtásai ismétlik és variálják? A weöresi költeményt olvasva a festmény szemlélőjéhez hasonlóan a képtárgy tagolatlan, de át40
