Irodalmi Szemle, 2013
2013/8 - A TITOKZATOS WEÖRES - Csehy Zoltán: Lapok egy égő partitúrából (tanulmány)
A TITOKZATOS WEÖRES 20 A Weöres-megzenésítésekről Ittzés Mihály írt, ám rövid dolgozata sajnálatosan a Ligeti-anyagokat mellőzte, holott Ligeti zene- művészetében Weöres kardinális szerepet játszott. Az írás erényeit ez ugyanakkor nem csorbítja. Ittzés hangsúlyozza és kijelöli Weöres katalizáló szerepét a magyar zenei kultúrában: Ittzés Mihály: Egy „amuzikális” költő, avagy Weöres Sándor a zeneszerzők szövegírója. Előszó-féle egy készülőben levő jegyzékhez. Forrás 35 (2003/6). 35-37. 21 Decsényi János: Búcsú egy tovatűnt évszázadtól, Csontváry-képek, Weöres Tizenkettedik szimfóniája, Sírfelirat Aquincumból. Budapest, 2007, Hungaroton. (HCD 32372- 73) Az utolsó tétel ismét visszahozza a „kifordított kesztyű” struktúrát mint harmonikus magot, és szétszórt hármasságokat kreál köré, melyek java része ismétlés (ezek közt az egyik, az álom-alma kapcsolat hangzásközelsége különösen szoros), de a hangzáshasonlóság vagy -azonosság mellé belép a fokozás is, a gradációs ismétlés (hideg, meleg, langyos): „alma álma elmerülve” „álom piros alma piros alma piros alma hideg álom meleg langyos álom” A BCBCBC Dl A D2 D3A Nem nehéz belátni tehát, hogy Weöres szakaszstruktúrái zeneileg szabályozott teret töltenek be, az ideig- óráig fenntartott szimmetriákon, illetve a szimmetrikus vagy szabályos struktúrák nyújtásán, szakadásán alapulnak, s az ősmintázat terheléspróbáját végzik. A költeményt Decsényi János is megzenésítette,20 a kevés híján tízperces müvet 1980-ban mutatták be.21 Decsényi érzékelve a dodekafónia lehetőségeit, illetve a tizenkettes szám misztikáját, a zenei szövet tizenkét fokú énekszólamát három négyhangos szerkezetből illesztette össze. Halász Péter joggal állapítja meg a mű kísérőfüzetében, hogy „az egyes motívumok kohéziója egy-egy hangnem szilárdságához hasonlítható, s így az átmenet egyikből a másikba a tonális moduláció erejével hat”. Decsényi mintha pontosan azt a dilemmát akarta volna feloldani, amit a kritika is észlelt Weöres kísérleteiben: nevezetesen a tonális-atonális irányultság ambivalenciáit, a véletlenszerűnek ható variabilitás és a szigorú létbölcseleti vagy legalábbis nyelvfilozófiai indíttatás kontrasztját. Talán ez magyarázza a végtelenül egyszerű és áttetsző zenei szerkesztésmód elural26
