Irodalmi Szemle, 2013

2013/8 - A TITOKZATOS WEÖRES - Tóth László: „Gyötrődve meg nem járt utért..(esszé)

A TITOKZATOS WEÖRES

jelentő önbúcsúztatója (Itt nyugszik W. S.) Vitéz László bűvészmutatványos feldarabolásának jelenetében a színészek közt magyarul „legszebben beszélő” Szabó Gyula revelatív erejű előadásában, vagy Esztergályos Cecília erősen karikírozott, hajlékony testű, ugribugri Paprika Jancsija (ami nem csoda, hiszen a színésznő eredetileg baletttáncosnak tanult), valamint Monori Lili visszafojtott humorú és indulatú, Bolond Istóknak keresztelt szomorú bohóca, esetleg az akkor már a hetvenes évei közepe felé ballagó Peti Sándor ajkáról felhangzó mesteri Weöres-pentameter, a „Tóth Gyula bádogos és vízvezeték-szerelő” Az éjszaka csodáiból, netán a lendületes-látványos Majomország-jelenet a maga cirkuszi-ak- robatikus megoldásaival, [majom]katonaképeivel -, amelyek életem legfontosabb képélményeit jelentik.

Itt kell megjegyeznem, hogy bár az eredeti darabnak is egyik helyszíne a majmok országa, az utóbb említett vers abban még nem szerepelihetetjt - hiszen közel másfél évtizeddel később, 1955-ben született -, s Kazimir ötletére került bele több más Weöres-verssel együtt (amivel kapcsolatban Hermann István meg is jegyezte, hogy a rendező-átdolgozó „kombinált drámai és irodalmi színpadot nyújt”). Amint azonban Ócsai Éva 2009-es „Szavakból paloták épülnek.” Weöres Sándor színjátékainak intertextuális kapcsolatai című doktori értekezésében bizonyítja, „itt a majmok nem ábrázolják az emberi társadalmat és viselkedést szatirikusán”, nem is antropomor- fak, „az emberi nyelvet nem ismerik”, sőt a vándorlásában általuk segített Pávaszem még ezt is megvallja nekik: „Jobbak vagytok, mint az emberek.” De a Majomország színpadi utóéletének hamarosan egy újabb fejezete nyílt, amikor Bucz Hunor legendás

amatőr társulata - amatőr: milyen ostobán hangzik itt e szó! -, a Térszínház A kétfejű /enmjd-adaptációjának prológusaként használta fel a költő képmagnón rögzített előadásában ezt a „győzhetetlen / győzedelmes majomész” győzelmét jövendölő s a „majmoké a világ” társadalomrajzát felvillantó, meg-megújuló időszerűségű, közéleti gúnyrajzként, illetve ritmikus versjátékként egyként értelmezhető opust, mely előadást, sajnos, annak idején nem volt alkalmam látni. (Maga Weöres mondta valahol róla, hogy Bucz amatőrjei A kétfejű fenevadat, jobban játszották, „mint a professzionisták”.) Szerencse azonban, hogy legalább a Majomországot megtalálni a Youtube-on Weöres vékony gyermekhangján, kissé éneklő intonációjában, így mindenkinek része lehet ebben a maga egyediségében emlékezetes élményben. S ennek a weöresi önértelmezésnek a terében, a vele való összehasonlítás lehetőségétől válnak különösen izgalmasakká a Majomország további előadásai, feldolgozásai is, melyek közül csupán egy-kettő felvillantására vállalkozhatok itt.

Talán mind közül a legismertebb és legerőteljesebb a színpadon, filmen, pódiumon legtöbbször „démonikus” Latinovits Zoltán Aíajomország-latonovitsítása, mely mintha a legnagyobb XX. századi magyar versmondók közé is tartozó „színészkirályunk” páratlan Ady-értelmezésének intonációját, technikai megoldásait, módszereit, extenzivitását ismételve indítaná s harsogná végig Weöres e versét is, ami, bevallom, az én fülemnek már-már modorosán hat, s nem mentes bizonyos teatralitástól sem. (Már megírtam e jegyzetet, amikor másnapi olvasmányaim közt ezt találtam Deák Lászlónál Latinovitsról: „...annyira beleélte magát a szuverén alkotó attitűdjébe,

12