Irodalmi Szemle, 2013
2013/7 - Pavlov, Oleg: Robbantás (II.) (elbeszélés, Gyürky Katalin fordítása)
A számítógép folyamatos mozgásban volt, még a legjelentéktelenebb események jeleire, hangjára is reagált. Hirtelen feltűnt, majd eltűnt, majd megint felvillant az összeköttetés, amelyre a férfi most nem számított: még egy felhasználó van a Skype-on. Elképzelte ebben a percben a fiát: már könnyedén, felszabadultan lélegzik. Csak néhány óvatlan mozdulatot kell tennie - és megjelenik, feltűnik. Szünet. Kapcsolódás. Jel. Kezdetét vette az idő mérése, az ő közös idejük mérése. A férfi már látja a saját arcát, amelyet a kis kamera vesz... Elúszó, homályos kép - és megjelenik a fia.- Szia, apa... most... Útban vagyok a fürdőszobából a konyha felé... Megfürödtem... Apa? Mennyire hallasz engem? Jaj! Szia! Vétel! A fia mosolyogva, üdvözlőn integet neki a saját kis ablakából, úgy, mint egy űrhajós, aki rátalált a súlytalanság állapotára. Az apa az izgalomtól valami hasonló állapotba került, és szintén próbált mosolyogni.- Szia!- Mi van veled? Rendben vagy? A szíved hogy van? Mit mondtak az orvosok? - érkezett messziről a hang.- Élek. Normálisan. Az orvosok holnap fognak mondani valamit. Rámragasztották a műszereket, mindenütt vezetékek vannak rajtam. A mérés miatt. Vérnyomás, szív. Egy teljes napon át. Holnap megyek levetetni. Félelmetes nap volt... Megint... És a mi szárnyvonalunkon... A Park Kulturi, Ljubjanka, tudsz róla? A csecsének. Megint... De azért én elmentem a kivizsgálásra. Metróval, de a szerelvény nem indult. A fia hallgatott.- Mondom, metróval mentem! Nem tudtam a kocsit beindítani! Csend.- Ahaa.... Felfogtam - akkor te vagy a nap hőse! Lementéi a metróba, mint egy sahid? Nemrég láttam árulni egy ébresztőórát, elektronikusát, ami úgy nézett ki, mint egy bomba. Úgy ketyegett, mint egy robbanószerkezet. Amikorra felhúzod, egy robbanás hangját hallatja.- Pontosan. Lefekszünk aludni, én pedig egész éjjel ketyegni fogok, a mama meg nem tud elaludni.- Beszéltem anyával, aggódik a robbantások miatt. Nem tudom, miért jó ez neki... Rendben van?- Normálisan. Elaludt. Én szintén aludtam egyet, amikor visszaérkeztem. Kissé elfáradtunk. Szünet.- Értem... Egymástól?- Én magamat szeretem, engem viszont senki se szeret - mondta a férfi, gúnyos mosoly- lyal az arcán. Hallgattak néhány percig...- Apa, az emberek már csak így élnek... Szünet.- Hogy élnek? Úgy tűnt, eltűnik a hang. Nem volt semmi, még zaj se. 83
