Irodalmi Szemle, 2013
2013/1 - MULTIKULTI ÉS KISEBBSÉGI KONTEXTUSOK - Haklik Norbert: Eleven embercomb, avagy Kabdebó Tamás a nyelvtükrök között (tanulmány)
MULTI KULTI ÉS KISEBBSÉGI KONTEXTUSOK egynyelvű szinten bírják mindkét nyelvüket, nem vennénk figyelembe az embereknek azon túlnyomó többségét, akik rendszeresen használnak két vagy több nyelvet, azonban nem művelik az anyanyelvi szinthez közeli jártassággal ezek mindegyikét. Ebből kiindulva a kutatók a kétnyelvűség újabb ismérveit javasolták, úgymint: amikor az egyén értelmes közlésre képes két (vagy több) nyelven, legalább egy nyelvi készséget (olvasás, írás, beszéd, beszédértés) egy másik nyelven is bír, váltakozva használ több nyelvet stb. A gyakorlatiasság végett azokat az embereket nevezzük majd kétnyelvűnek, akik két (vagy több) nyelvet (vagy dialektust) használnak mindennapi életük során. (Ebben a szövegben a dialektusokat a „nyelv” fogalmának alkategóriájaként kezeljük.)] (Francois Grosjean: Individual bilingualism. In Rajend Mesthrie (szerk.): Concise Encyclopedia of Sociolinguistics. 10., Pergamon Press, 2001.) Az idézett szöveget saját fordításomban közlöm. H. N. 2 Kabdebó Tamás: ...De szabadíts meg a nyelvi sehogytól. In A hallottakról jót vagy semmit. Tizenkét irodalmi esszé. 69-92., Árgus Kiadó, 2003. 3 Pléh Csaba: A többnyelvűség pszicholingvisztikai kérdései. Előadás Az anyanyelv a tudományban címmel a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozaton. Debreceni Akadémiai Bizottság (DAB), 2009. november 5. In Debreceni Szemle 28., 2010., 171.) 4 Mint Suzanne Romaine fogalmaz: „What has been called ’interference’ is ultimately a product of the bilingual individual’s use of more than one language in everyday interaction.” [Amit ’interferenciának’ nevezünk, az végeredóta kötetben is megjelent, ...De szabadíts meg a nyelvi sehogytól című dolgozata, amely elsőként az ohiói Lake Hope magyar tábor megnyitó előadásaként hangzott el 1981-ben)2. A nyelvészek azonban a szociális-tör- ténelmi háttértől függetlenül a kétnyelvűség két válfaját különböztetik meg: a nyelvhasználat magasabb automatizáltsági fokát feltételező mellérendelt kétnyelvűséget, valamint a vegyes kétnyelvűségnek nevezett változatot, amelynek esetében nem a két nyelv elkülönült használata, hanem a közöttük fennálló folyamatos kölcsönhatás az automatikus. Pléh Csaba a két kategória közötti különbséget a következőképpen fogalmazza meg: „Az egyik, a mellérendelt helyzetben, hogy egyszerűen fogalmazzunk, a két nyelv egymástól függetlenül kapcsolódik a tárgyi és interperszonális valósághoz, két külön rendszer működik a fejünkben, amelyek között másodlagosan nehéz kapcsolatot teremteni. Az ilyen kétnyelvűség Ervin és Osgood azóta sokak által alátámasztott elképzelése szerint korán alakulna ki, és számukra a fordítás nehezebb, mint a két nyelven való beszélgetés. A két nyelvhez mintegy külön életvilágok kapcsolódnak. A vegyes kétnyelvűségi helyzet viszont később alakul ki, például iskolai helyzetekben. (Gondoljunk csak az erdélyi vagy a felvidéki iskoláskorúak egy részére!) Ilyenkor az első nyelv marad domináns, például a magyar, és a második nyelv azon keresztül kapcsolódik a tárgyi és interperszonális valósághoz. Ilyenkor önkéntelenül fordítunk a két nyelv között. Amikor a második nyelven kapunk bemeneteket, csak az első nyelven keresztül kapcsoljuk azt a valósághoz.”3 A kétnyelvűségnek ez utóbbi változatára talán inkább jellemző a két (vagy több) nyelv kölcsönhatása - kölcsönhatásról van szó ugyanis, lévén, hogy az egymás mellett létező nyelvek állandóan befolyásolják egymás használatát; a hatás mindkét irányban érvényesül. A nyelvi interferenciának nevezett jelenség természetszerű következménye a kétnyelvű létezésnek4. Szintén a konkrét szociolingvisztikai helyzet által meghatározott törvényszerűség lehet, hogy az egymás mellett létező nyelvek terén tanúsított nyelvi kompetenciákra milyen hatással bír az adott esetben ez a jelenség. Nem csupán nyelvi szépérzékünk, hanem az 44
