Irodalmi Szemle, 2013
2013/4 - Kabdebó Tamás: Liv (novella)
beindította (vagy beindíttatta) a kerti szökőkutat. (Ha még egyszer születhetnék, szökőkút szeretnék lenni - ábrándozott Szalontay Zsiga.) Vacsorára tizenkét osztrigát és grillezett lazacot ettek, hozzá száraz chilei fehérbort. Koccintottak. Zsiga a bajusza alól dörmögött: „Azt mondják, az osztrigák felcsigázzák a vágyat.” „Hogy mondod ezt magyarul?” „Felcsigázzák.” „FelZSIGÁZzák?” „Hát így is lehet mondani.” Éjjel, részben ennek okán, keveset aludtak, ám azért is, mert az alattuk lévő második emeleti szobában egy, a nászéjszakáját töltő fiatal házaspár lakott, akik dörejesen egymáshoz csapkodták éjjeliszekrényeiket. Üres szoba nem volt. Liv állásajánlatot kapott egy norvég kiadó szerkesztőségében. „Gyere velem vagy utánam Oslóba”, kérte a férfit félhangon. „A házunk tágas, csak lézengünk benne anyámmal ketten.” „Hogy látogassalak meg, úgymond, a szünidőben?” „Kezdetnek mondjuk a karácsonyi szünetben.” „Hm. Lehetséges. De talán csak úgy, mint a kezdet és a vég.” „Ha nem jössz, én jövök vissza. Veled akarom tölteni a karácsonyi szünetet.” Elment az ősz, illetve beletorkollott a télbe; a lomblevelűek, mint a siratóasszonyok könnyeiket, földre hullatták a leveleiket, Írország tizennyolcféle zöldje közül csak a fenyők, a ciprusok és az itt-ott elpöttyentett fikuszpálmák hordták változatlanul örökzöld köntösüket. És persze a bokáig érő füvek és a vádlit karistoló gazok. Decemberben ritkaságszámba menő hó esett, két napra beborította a pucérra vetkezett rózsabokrok körül a vacogó, gyér füvet, a madarak közül csupán a vörösbegyek mutatkoztak, és egy keringő héja jóval távolabb. A második havas délután egy szombatra esett, és az előkertben váratlanul megcsikordult a hó. Az egyébként sápadt leányarc pirospozsgás volt a hidegtől, szőrmés bekecse fehér bőrkesztyűben végződött. Vajon ilyenek lehettek a kifinomodott hajdani - már írhonban letelepedett - viking nők? A férfi javítandó dolgozatokkal a hóna alatt nyitott ajtót, két kezét nyújtotta a bőrkesztyűk felé, a dolgozatfüzetek a küszöbre estek. Liv szárított tőkehalat hozott magával - nevezzük ezt ajándéknak vagy vacsoraadaléknak, mondta - és mivel váratlanul érkezett, nekilátott az estebéd elkészítésének. A halhoz tört krumplit készített, és kifőzött hozzá sárga- és fehérrépát. Bor volt a házban, likőr is, az ágy puha volt, a párna gömböc, megvárták a vacsorát, felajzódtak, mint az íjak, átforrósodtak. Az almáskertben szürkevarjak repkedtek, tülekedtek. Liv Észak-Írországot kívánta látni. „Ott amolyan tessék-lássék háború van”, mondta Zsiga. „Szabad azért a belépés?” „Megkísérelhető.” Vasárnap autóba ültek, és átrobogtak a lassan olvadó vidéken, amely már Észak volt, de miben sem különbözött a Déltől. Talán csak a kocsmáros kiejtése különbözött a délié
