Irodalmi Szemle, 2013
2013/4 - ROBERTO BOLAÑO - Roberto Bolaño:Hagyjatok ott mindent, újra. Infrarealista kiáltvány (próza, Kertes Gábor fordítása)
ROBERTO BOLAŇO véletlenszerűen rendszerezni) a szembeötlő, karakterisztikus, a műre száz százalékig jellemző jegyet, s odaállítani az őt megelőző és kontextusba helyező „művi” erények mellé.- A festő elhagyja a műtermet és a TETSZŐLEGES status quót, és beleveti magát a csodába / vagy nekiáll sakkozni, mint Duchamp / Tanulmánykép magához a festményhez / És egy kép a szegénységről, ingyen van, vagy meglehetősen olcsó, befejezetlen, közös munka, kérdőjelekkel a közös mivoltát illetően, fizikai és spirituális kiterjedése pedig végtelen. Latin-Amerika legjobb festménye egyelőre még tudat alatti szinten készül, játék, ünnep, kísérlet, mely valós képet ad arról, mik vagyunk, és felszabadítja bennünk a lehetőségeket, ez lesz Latin-Amerika legjobb festménye, ez, amit zölddel, vörössel és kékkel festünk az arcunkra, hogy magunkra ismerjünk a törzs véget nem érő teremtésfolyamatában. * Próbáljatok meg mindent otthagyni nap mint nap. Az építészek ne építsenek több befelé néző színpadot, és fordítsák tenyerüket (vagy az öklüket, függ a helyszíntől) a külső tér felé. A falak és a tető akkor válik hasznossá, ha nem csupán alvásra vagy az eső elkerülésére szolgál, hanem tudatos hidakat épít - például olyan hétköznapi tevékenységekből merítve, mint az álom - az ember és alkotásai, vagy az ember és az alkotás pillanatnyi kivihetetlensége közé. Az építészet és a szobrászat számára két pontból indulunk ki, infrarealisták: egyik a barikád, másik az ágy. * A valódi képzelőerő felrobbantja, megvilágítja mások képzelőerejét, smaragd mikrobákat ültet el bennük. A költészetben - és bármi másban - az, hogy a lényegre térünk, egyből jelentse azt, hogy belevágunk a kalandba. Teremtsünk eszközöket a hétköznapi lázadáshoz. Az emberi lény szubjektív állapotai, a kísérleti laboratóriumokra emlékeztető, gyönyörű, hatalmas és obszcén fáikkal. Figyeljünk, lássuk meg a párhuzamos és oly szívszaggató szituációkat, mint egy jókora karmolás a mellkason, az arcon. A mozdulatok végtelen analógiája. Annyi van belőlük, hogy amikor megjelenik egy új, észre sem vesszük, pedig mi követjük el / egy tükörbe nézve. Zivataros éjszakák. Az érzékelést megnyitja egy végletekig kiélezett etika-esztétika. * A szerelem galaxisai sorra megjelennek a tenyerünkben.- Költők, bontsátok ki a hajatokat (ha van mit)- Vessétek tűzre a szemeteteket, és kezdjetek el szeretni, amíg el nem értek a kiszámíthatatlan versekig- Nem akarunk kinetikus festményeket, csak óriási kinetikus naplementéket- 500 kilométer per órával rohanó lovakat- Tűzfákon ugráló tűzmókusokat- Fogadjon egymással az idegesség és az altatópirula, hogy kiderüljön, melyikük pislog először 24
