Irodalmi Szemle, 2013

2013/4 - ROBERTO BOLAÑO - Roberto Bolaño:Hagyjatok ott mindent, újra. Infrarealista kiáltvány (próza, Kertes Gábor fordítása)

A polgárok és a kispolgárok hálóznak. Minden hétvégére jut náluk egy bál. A prole­tariátusnak nincsenek báljai. Csak ütemes rendben egymást követő temetései. Ez meg fog változni. A kizsigereltekre hatalmas bál vár. Emlékek és guillotine-ok. Az ember megérzi, megéli őket bizonyos estéken, éleket és nyirkos sarkokat talál ki nekik, olyan ez, mintha megsimogatná az új szellem savanyú szemét. * A vers elmozdul a zavargások stációin keresztül: a költészetet létrehozó költeményeket létrehozó költőket a költészet hozza létre. Nem elektromos sikátor / a költő karja elvá­lik testétől / a vers lassan elmozdul a költői Víziótól a költői Forradalom felé. A sikátor találkozási pont. „Kitalálunk valamit, és fölfedezzük benne az ellentmondást, a tagadás rejtett formáit, hogy végül tisztázzuk.” Az írás elmozdul az írás számára egyáltalán nem kedvező területekre. Rimbaud, gyere haza! Föl kell forgatni az aktuális költészet hétköznapi valóságát. Széttépni a versek kör­körös valóságát létrehozó láncokat. Jó példa erre: az őrült Kurt Schwitters. Lanke trr gll, vagy upa kupa arggg, hivatalos rendben követik egymást, fonetikai kutatók kodifikál­ják az üvöltést. A Noba Express hidjai gátolják a kodifikációt: hagyjátok, hadd üvöltsön, hagyjátok, hadd üvöltsön (legyetek szívesek, ne vegyetek elő se ceruzát, se papírt, ne is vegyétek föl, ha csatlakozni akartok, üvöltsetek ti is), szóval hagyjátok, hadd üvöltsön, lássuk, milyen arcot vág a végén, miféle csodás dolog következik majd ezután. Hídjaink az elfeledett állomások felé. A vers összeköti a realitást az irrealitással. * Görcsösen Mit kérhetek az aktuális latin-amerikai festészettől? Mit kérhetek a színháztól? Sokkal többet elárul és szemléletesebb, ha megállunk egy szmog tönkretette parkban, és megfigyeljük, ahogy az emberek (összetömörödő és föllazuló) csoportokban átkel­nek a sugárúton, amikor az autósok és a gyalogosok egyaránt a barlangjukba igyekez­nek, mert itt az idő, hogy előbújjanak a gyilkosok, és kövessék őket az áldozatok. Tulajdonképpen milyen történeteket mesélnek nekem a festők? Az érdekes űrt, az állandó formát és színt, legjobb esetben a mozgás paródiáját. Vász­nak, melyek valójában csak világító reklámok lesznek a műgyűjtő mérnökök és orvosok nappalijában. A festő alkalmazkodik a társadalomhoz, és a napok múltával e társadalom „festőbb” lesz, mint a festő maga, innentől kezdve pedig mintha lefegyverezték volna, végül beirat­kozik bohócnak. Ha X. egy képére valahol az utcán rábukkan Mara, a kép bekerül a vicces és találó dol­gok kategóriájába; egy szalonban éppoly dekoratív, mint a nagypolgár kertjében a ková­csoltvas fotelok / retina kérdése? / igen és mégsem / de jobb lenne megtalálni (és egy ideig

Next

/
Oldalképek
Tartalom