Irodalmi Szemle, 2013
2013/4 - ROBERTO BOLAÑO - Roberto Bolaño: Fotók; Mauricio Silva, a „Szem" (novellák, Kertes Gábor fordításai)
ROBERTO BOLANO vetett, amikor ezt mondta. Én is nevettem. Minden olyan szomorú volt, mondta a / | „Szem”. A barátja, aki egy taxival érkezett a faluba - a kocsit teljesen belepte a vörös por -, a fiúk, akik egy bogarat hajkurásztak a kiszáradt bozótosban, a szél, amely mintha egyszerre hozott volna jó és rossz híreket. Hiába kérlelte a francia férfi, nem ment vissza Párizsba. Hónapok múlva kapott tőle egy levelet, amelyben tudatta vele, hogy nem keresi az indiai rendőrség. Úgy látszik, a bordély emberei egyáltalán nem tettek följelentést. A hír ellenére a „Szemet” továbbra is rémálmok gyötörték, csak megváltozott az őt elfogó és megalázó szereplők öltözete: a rendőrök átalakultak a kasztrált isten szektájának pribékjeivé. A végeredmény még borzasztóbb volt, ismerte el a „Szem”, de addigra már hozzászoktam a rémálmokhoz, és valahogy mindig tudtam, hogy ez csak egy álom, nem pedig a valóság. Aztán megérkezett a faluba a járvány, és a fiúk meghaltak. Én is meg akartam halni, mondta, de nem voltam olyan szerencsés. A „Szem” egy kunyhóban lábadozott, amit folyamatosan vert az eső, majd miután fölgyógyult, otthagyta a falut, és visszatért a városba, ahol megismerte a fiait. Egy kissé meglepődött, amikor kiderült, hogy nincs olyan messze, mint gondolta, a menekülés közben csigavonalban haladtak, és a visszaút viszonylag rövid volt. Rögtön aznap délután, amikor megérkezett a városba, fölkereste a bordélyt, ahol gyerekeket kasztráltak. A szobákból lakásokat alakítottak ki, mindegyikben egész családok zsúfolódtak össze. Az emlékeiben elhagyatottnak és gyászosnak tűnő folyosókon most szinte még járni sem tudó gyerekek nyüzsögtek, és mozdulni is alig bíró öregek kúsztak a földön. Ilyennek képzelte el a paradicsomot. Miután aznap este visszament a szállodájába, megállás nélkül sírt, siratta a fiait, a többi ismeretlen kasztrált fiút, az elveszett fiatalságukat, az összes fiatalt, aki már nem fiatal, azokat a fiatalokat, akik fiatalon haltak meg, azokat, akik Salvador Allendéért harcoltak, és akik nem voltak elég bátrak, hogy Salvador Allendéért harcoljanak, és fölhívta a francia barátját, aki akkor már egy visszavonult bolgár súlyemelővel élt, és megkérte, hogy küldjön neki egy repülőjegyet és valamennyi pénzt, hogy kifizesse a szállodát. A francia barátja pedig azt válaszolta, hogy persze, természetesen, azonnal küldi, aztán megkérdezte, mi ez a hang?, te sírsz?, és a „Szem” azt mondta, hogy igen, nem tudja abbahagyni a sírást, nem tudja, mi történik vele, de már órák óta sír. A francia barátja pedig azt mondta, hogy nyugodjon meg. Erre a „Szem” elnevette magát, miközben sírt tovább, és azt felelte, hogy úgy lesz, majd lerakta a telefont. Aztán sírt tovább megállás nélkül. Kertes Gábor fordításai 19
