Irodalmi Szemle, 2013

2013/3 - Petres Csizmadia Gabriella: Az önéletírás gyónáskényszere (tanulmány)

27 Leiris, Michel: Az irodalom mint bikaviadal. In uő: A férfikor. Budapest, 1995, Elek és Társa Kiadó, 18.

28 Rhys, Jean: Nagy mosolyt kérek! (ford. Séllei Nóra). Debrecen, 2001, Csokonai Kiadó, 165.

29 Foucault, i. m. 68-69.

30 Vő. Lejeune, Philippe: Az önélet- írói paktum (Ford. Varga Róbert). In Z. Varga Zoltán (szerk.): Önéletírás, élettörténet, napló. Budapest, 2003, L’Harmattan, 37-38.

életíró „közvetlen veszélyt vállal akár önvallomásával, akár valamilyen felforgató tartalmú írásával. Ilyenkor az emberi sors szemtől szembe kerül a bika szarvával, amely esetleg »fel is öklelheti«”.27 Ez a kockázatvállalás tudatos tevékenység: mind a gyónó, mind az önéletíró önként vállalja, sőt kéri a másik általi megítélést, mivel csupán a bevallás, felvállalás aktusa segít élete bizonyos szakaszának lezárásban. Ebből kifolyólag mindkét instancia a feloldozás hatalmával rendelkezik: gyónáskor a pap, az önéletírásban pedig az olvasó kerül hatalmi pozícióba, ami egybecseng Foucault hatalmidiskurzus-el- méletével. Foucault társadalmi-szociális beágyazottságú gyónásértelmezésében a gyónásban rejlő beszédszituáció során a penitens és a gyóntató között alá-föléren- deltségi viszony jön létre. Ez tapasztalható Jean Rhys Nagy mosolyt kérek! című önéletrajzában is, ahol a gyónó modalitás rendhagyó módon dialógusformában jelenik meg, az önéletíró saját képzelt perét veti papírra, önmagát kényszerítve a vádlott alárendelt szerepébe. Az olvasó nevében megszólaló önéletrajzíró ironikusan („Ugyan, ugyan, nagyon rossz válasz. Nem tud ennél jobbat?”)28 és a mindentudó elbeszélő pozícióját magára öltve ítéli meg/el a vallomástevőt. A gyóntató tehát ítélkezik a gyónó felett, így a beszélő szubjektum ki van szolgáltatva a másik feloldozó hatalmának.29 A befogadó ezen eljárása párhuzamba hozható Lejeune önéletíróipaktum-teóriájával is, ahol a befogadó „hagyja jóvá”, olvassa önéletírásként a szöveget.30 Az ön-írás folyamán fizikailag távol levő olvasó felhígítja az én-író erkölcsi megítéléstől való aggodalmát, feloldja a kimon- dás/kijelentés etikájának gátjait, vagyis éppen távollétével „bírja szóra” a vallomástevőt.

A láthatatlan olvasó mellett azonban jelen van egy másik „gyóntató” is: az önéletíró jelenből megszólaló énje, aki az ismeretelméleti megfontoláson túl morálisan is megítéli régi énjét. Az emlékező én ugyanis nem csupán a jelen tudásával rendelkezik, hanem képes a múlt etikai megítélésére is, aminek köszönhetően önmaga gyóntatójává - bírájává, védelmezőjévé, elítélőjévé, vádolójává stb. - válik. A vallomástétel során ugyanis az átélő én erkölcsileg is konfrontálódik a jelen emlékező énjével, ahol a feloldozó és a szöveget a leírás