Irodalmi Szemle, 2013
2013/3 - N. Tóth Anikó: A művészet mint társadalmi lelkiismeret (interjú Németh Ilonával)
rá. A helyiségben még nem lenne rajta a gra- vírozás, csak ott, ahol kijön a földből. Ehhez keresnem kell olyan embert, aki meg tudja oldani technikailag, találnom kell alkalmas fémeseket, gravírozót. Most szerencsés helyzet van, mert a Truc sphérique polgári társulás biztosítja a projekt anyagi részét. A technikai megvalósítást viszont magamra vállaltam, de pillanatnyilag el se tudom képzelni a kivitelezést. Mindenre meg lehet találni a megoldást és a megfelelő embereket, de az időbe telik. Vagy a pozsonyi Béke térre kitalált Tornádó helyett a másik ötletemet, a Ködöt valósítom meg, mert az eredeti két ötletem, a tornádó meg a köd közül most valahogy a köd áll hozzám közelebb. Azt például filmesekkel fogom csinálni, akik filmes effektusokat gyártanak, de nem digitálisát, hanem analógot, tehát létező effektusokat. Vagy például, amikor tavaly csináltuk az Art on Lake-re az Úszó kerteket, ami majd most áprilisban megy Kassára, a kulturális fővárosba, akkor oda is kellett egy megfelelő kertész, aki talál olyan növényeket, amelyek kibírják a tűző napon. És találtam egy olyan fantasztikus mérnököt is Szentpéteren (ideálisan Szerdahely és Pest között!), Fabula Andrást, aki legyártotta és a mai napig tárolja a medencéket. Az ember talál olyan személyeket, akik megértik, amit akar, vagy akiknek tetszik, hogy más ez a munka, mint amit egyébként csinálnak. □ Ahány kiállítás, annyi megvalósító tehát, s neked ez mindahányszor rendkívül nagy kihívás is, nem?- Igen, persze, de hát van, aki ismétlődik, például Süke István, aki a szerdahelyi kul- túrházban dolgozik, állandóan segített, vagy a férjem, vagy egy somorjai fémes, Újhelyi Milan, akivel évek óta együtt dolgozom. □ Számos munkádban a kiállítótérhez igazodsz: térspecifikus installációkat állítasz ki. Neked ez miért fontos?- Igen, a 90-es években csináltam olyan munkákat, amelyek kifejezetten helyspecifikusak voltak. Azóta sokkal pontosabb, ha kontextusspecifikus művészetről beszélünk. Adott egy galériatér, a galéria körül pedig ott van egy város, a város körül az ország, az ország körül a földrész stb., tehát annak a városnak, országnak, népnek, amely ott lakik, megvan a maga kontextusa. Ez az egész érdekel engem. Azok a dolgok, amelyekkel most foglalkozom, sokkal inkább megpróbálnak kommunikálni ezzel az összes dologgal. A Lelátóra azt a kassai dísztermet választottam, ahol a Beneš-dekrétumokat kihirdették, az alkotmánybírók pedig ott tették le az esküjüket. Ez ugyanolyan, mint az irodalomban az intertextualitás. Esterházyt szoktam felhozni példának, mert aki ismeri az idézeteket, annak a beemelt szövegek rétegei miatt többet ad a könyv. Tehát ez bizonyos szempontból ugyanarról szól. Bemész egy díszterembe, s ha nem tudod, hogy a Beneš- dekrétumokat ott hirdették ki, vagy azt se tudod, mi az a Beneš-dekrétum, akkor is ott van egy közeg. □ Ezek szerint nemcsak kulturális viszonylatok érdekelnek, hanem akár történelmi, szociológiai, antropológiai von- zatok is.- Igen, ez befolyásolja azt is, mit választok egy adott helyre. Ezért jelentettek problémát az Art on Lake-en a medencék; valóban szépek voltak, és csak szépek. A munka rendben volt, mert reagált egy közegre. Mivel azonban több mint két évig szervezték a kiállítást, ebben a közép-európai kontextusban oly mértékben változtak az események, hogy a munka furcsán hatott. Volt egy
