Irodalmi Szemle, 2013
2013/3 - Uršuľa Kovalyk: Csipke; Tengeri rózsa (novellák, Vályi Horváth Erika fordításai)
URSULA KOVA LY K Csipke rca jobb oldalán egy szemölcs jelent meg. Előbb csak kis fekete pont volt, melyre Magda mosakodás közben figyelt fel a tükörben, később a pont feltűnő dudorrá változott, melyet már akkor is érzett, ha ujjával végigsimított a bőrfelületen. Nem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Már rég belenyugodott, hogy a teste változik, öregszik, így nem borították ki a kezén jelentkező első májfoltok sem, akárcsak a nyakán kinövő apró szemölcsök. Magda - bár ruhatisztítóban dolgozott -, zeneszerző volt. Csodálatos prelűdöket szerzett magában, melyek tele voltak melankolikus zongorahangokkal. Nem tudott zongorázni. Sőt a hangjegyeket sem ismerte, egy egyszerű gyerekdalt sem lett volna képes elénekelni. A zenét csak a fejében hallotta. Nap mint nap, sürgetően. Teljesen átjárta, kitágította a pupilláját, melengette a szívét, átjárta az ereit és minden egyes izomrostját, mígnem egyszer csak teljesen szétáradt benne. Mintha hideglelése lenne. Magda ilyenkor abbahagyta a munkát, a tiszta ruhák összehajtogatását, átlátszó zacskókba rakását, és kitátotta a száját. Hogy a zene ne feszítse szét a testét. A munkatársnői kinevették, hogy megint tátog, mint a ponty, voltak olyanok is, akik lefényképezték a telefonjukkal. Magda nem volt süket, nagyon is jól tudta, hogy egy hang sem hagyja el a száját, átok volt ez, nem vitás. Abban a momentumban, amikor a zene elhagyta a testét, el is tűnt, mintha sosem létezett volna. És nem maradt nyoma annak a sok tökéletes hangnak, mely a fejében született, melyet meg sem tudott fogalmazni magában. Hiányzik a kommunikációs csatorna - gondolta. Eldugult kút vagyok, amelynek mélyén becses víz lakozik. Biztosan szétrepedek egyszer. Sosem felejti el azt a napot, amikor a muzsika a fejébe költözött. Épp ebédelni ment a tisztítóval szemben lévő kantinba, a resztéit máj csodás illata terjengett a levegőben, a szakácsnők a hatalmas edényeket csapkodták. Magda egy szokatlanul erős hangra lett figyelmes, valaki a fémtálcára ejtette az evőeszközt. És egyszerre a konyhai zajok és zörejek ritmusos melódiává álltak össze, mely egyre csak erősödött, és fokozatosan egyre több hangszer kapcsolódott be a muzsikába. Azóta Magda a saját zenéjében élt, teljesen egyedül. Rézfúvós zenétől voltak vidámak a reggelei, estéit depresszív fúgamuzsika töltötte be. Vihar idején volt a legnagyszerűbb. Dörgött a feje, a haját megemelte az elektromosság, Magdának az az érzése támadt, mintha valaki rákötötte volna egy trafóállomásra. Viharos szimfónia szólt benne, fúvós és vonós hangszerek zengték egymást túl, az ütősök döngtek. Már az is megtörtént vele, hogy transzba esett, majd elájult ilyenkor. Minden olyan tevékenység, mely hanggal járt, szűnni nem akaró melódialavinát indított el benne, így esett meg, hogy a munkában is belefeledkezett a műanyag zacskó csörgésébe vagy a vécéöblítő zúgásába. Az arcán lévő szemölcs tényleg nyugtalanította. Nem elég, hogy megnőtt, de még valamilyen szálak is előbukkantak belőle, a hajszálvékony fonalak az arcbőrére ragadtak, fur37
