Irodalmi Szemle, 2013
2013/12 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Száz Pál: „...a darabot az égből” (Potozky László Nappá lett lámpafény című kötetéről)
SZÁZ PÁL IZLESEK ES POFONOK ........A DARABOT AZ ÉGBŐL...” Ez a mondattöredék azért ragadhatja meg az olvasó figyelmét, mert tulajdonképpen a kötet novelláinak céljaként is értelmezhető: lehozni egy darabot az égből, csomagolatlanul, meztelenen. „Az pedig már maga a tisztaság” (161.) - állítja az égről a Repülés hazafelé című novella főszereplője. Az egyik legfrappánsabb történetben „a gombgyár egyetlen vasesztergályosaként” (87.) dolgozó Átlót Ignác egy leszakadt égdarabkából csempézi ki a fürdőszobát. Végül maga indul útnak - a cél elérése csupán a létra hosszán múlik. Jó metaforája ez egy történet megírásának is. Potozky szövegei érett prózavilágot képviselnek. Történetközpontú novellákat olvasunk ugyan, de többet kapunk, mint puszta történeteket. Mindezt mégis úgy, hogy Potozky megkíméli olvasóját mindenféle felesleges miliőfestéstől, elaprózott leírástól, esszéisztikus gondolatiságtól. Sőt, mindenféle gondolatiságtól. Pontosabban: csak a leírás van, a gondoló gondolat tiszta tükre. Figyelemre méltó az az arányérzék, amit a novellák a világ és az abból érkező történet között megtartanak. A cselekmény van a novellák előterében, az a változatos, különböző formákat öltő és váltó folyamat, ami az emberi viszony- rendszerek változásának lenyomata az időben. A cselekmény mögött azonban, azzal párhuzamosan, de attól mégis elválaszthatatlanul, a folyamat húzódik meg, amely ahhoz a világhoz tartozik, amelybe a cselekmény van ágyazva. Ez a folyamat a cselekmény változandóságá- val, képlékenységével ellentétben lassabb, biztosabb és kiszámíthatóbb, az egyenes arányosságnak megfelelően növekszik, míg végül a cselekmény fölött is átveszi az uralmat. A barokk zenében hasonló szerepe volt a kontrapunkciónak és az orgonapontnak. Bach és Potozky esetében is ennek köszönhető a lassan és folyamatosan emelkedő drámai feszültség. A Gátépítők balladájában a suhancok megpróbáltatásai a vakáció közben a gátépítés előrehaladtával egyre brutálisabbak lesznek, s úgy gyülemlik bennük a kitaszítottak dühe, mint a gát mögött a víz. A Csendélet a bányatónál című novella szereplője esetében úgy közeleg a halál, ahogy a szűnni nem akaró eső duzzasztja a bányató vizét. Az Akvárium lakóiban a lakók növekedésével szükségessé váló akváriumcserék pedig egy család szétesését okozzák. A könyv szinte minden írásában megjelenik a víz motívuma. Legyen az a fent említett gyülemlő víz, a tó, a folyó, az eső (Mi minden fér az esőbe?), az akvárium vize mint élettér, a veszélyes mocsár, amit minden alkalommal le kell küzdeni a Madárles fel- s leszálló gépeket figyelő szereplőinek, vagy az eltemetett emlékek helye, melyre a városvezetés tömbházakat 88
