Irodalmi Szemle, 2013
2013/12 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Száz Pál: „...a darabot az égből” (Potozky László Nappá lett lámpafény című kötetéről)
építtetett a Kiképzésben. A jungi szimbolikában a víz általában a mélyebb emóciókat, tudattalan folyamatokat jelenti. így az akár motívumként, szimbólumként vagy folyamatként jelenlévő víz a cselekmény főszála mögött meghúzódó lelki események, folyamatok párhuzamaként vagy enigmájaként olvasható. A kötet szövegei persze azért nem csöpögősek, hála egyrészt a puritán stílus takarékosságának, másrészt az írások témabeli sokszínűségének. A novellák egyik visszatérő témája a férfivilág ábrázolása. Ennek autenticitása részben abban rejlik, hogy az adott férfiközeg mindig leképezése, kicsinyített mása a társadalom hatalmi harcainak, így válik a Hámozott fatörzsek srácainak háborúsdija az erdő túloldalán zajló igazi háború másává, a Kétezer-négyszázhar- minchármas holokausztnovella cselekménye a pusztítás képévé. A falkaszellem és a számkivetettség brutalitása persze megszüli a maga gyengéit. És ezek a frusztrált, bizonyítani kénytelen srácok a kötet talán legizgalmasabb figurái. Ez a hatalmi hierarchia megköveteli a maga beavatási rítusait is. Legyen az a maszturbáló verseny a kölykök (Hámozott fatörzsek) vagy a megerőszakolás a külvárosi flaszterhős suhancok (Indiánok tankok ellen) esetében (vagy a kettő egymást követően a Gátépítők balladájában). Ennek a beavatási rítusnak a lényege a közös tett, a cselekmény billogja, a szerződés. Folt a lelken, megjelölés, ami azt jelenti: közénk tartozol. Hiszen mindig jobb tartozni valahová - az elkóborolt hímek ugyanis a vadak martalékává lesznek. ÍZLÉSEK ÉS POFONOK Hasonló dilemmák között őrlődnek a mikro-férfitársadalom gyöngéi és fruszt- ráltjai vagy a már címében is sokat mondó Kiképzés című írás ifjú írója az őt szárnyai alá vevő, kiégett Mester iránti viszonyában - bár elemeltebb, intellektuálisabb szinten. A brutalitás, kirekesztés, agresszió, megalázás ábrázolása felveti az áldozat és áldozatvállalás kérdéseit is. Az áldozat pedig mindig a gyengébb állat (a galamb a Csirke című novellában), a gyengébbik nem (Gátépítők balladája, Csomag a nadrágban, Indiánok tankok ellen), az áldozatvállaló pedig a gyengébbik férfi (legplasztikusabban a Csomag a nadrágban fivérkapcsolatában). „...az egész valójában csak nagyzási hóbort, magyarázta, muszáj hizlalni a listát, másképp nem érezzük magunkat elég nagy kannak, és mindezt azért, mert félünk tőlük és egyúttal rettegünk, hogy nélkülük maradunk: csupa anyakomplexusos idióta vagyunk mind egy szálig! Mi az, hogy gyengébbik nem?! Ezt is mi találtuk ki a saját megnyugvásunkra...” (173.) - rántja le a leplet a férfiidentitásról a Mester egy borgőzös éjjeli szeánszon. A kötet másik hangsúlyos témája a férfi-nő kapcsolat - legyen szó elhidegü- lésről (Repülés hazafelé, Nappá lett lámpafény) vagy az elmúlásról és a halálról (Csendélet a bányatónál). Az eltávolodás kórképei ezek, amelyekben az összetartozás pusztán egy szebb múlt emlékképeként van jelen. A szövegek szerencsére nem csúsznak bele az érzelgősség csapdájába, magabiztosan egyensúlyoznak a de- cens líraiság patikamérlegén. A kötet eddig említett erényei tulajdonképpen arról árulkodnak, hogy egy 89
