Irodalmi Szemle, 2013
2013/12 - Forgács Miklós: lassan; keddpokol és szerdamenny (versek)
te kiröhögöd mert sírni minek és meghatódni is ciki egy picit ő megsértődik mert belevihogsz abba a kis pofába és így nézitek egymást és ki tudja mit láttok és ezen talán csak még vadabbul nevetni lehet és én téged akarlak nézni de most ez a zavartságát dühével leplező kislány jut nekem és eszembe jut hogy nekem is nagy barna szemeim voltak kisfiú koromban és szintén könnyen megsértődtem bármin bármivel ki lehetett zökkenteni a nagyon törékeny szinte megfoghatatlan tetten érhetetlen nyugalmamból és most itt van egy kislány akit nem felnőttként kellene bámulnom borzongani az időkből kivetve két gyerek borzas üstökébe kapaszkodva két gyerek hatalmas szemébe bámulva szégyentelenül két gyerek vonásain keresztül veszni el a másik arcában ráadásul az én fotómon valami idétlen horgolt blúzban vagy milyen haute-couture csodában feszítek meg kellene ismertetni egymással ezt a két kis gerillaharcost be kellene őket mutatni egymásnak hátha összeáll valami ellenálló terrorista sejt onnan a múltból szervezkedve nézzék egymást sokatmondóan és egyértelműen szeretném ha nekem is vad lenne a tekintetem veszélyes a te pillantásodra rímelő ám mégiscsak úgy rémlik sajnos az egész arckifejezésem inkább derűs tehát csak vigasztalni tudok képről képre nézve már megint a vigasz marad miközben mennyire büszkén és boldogan mondtam neked nemrég téged nem kell vigasztalni mert nem lehet mert nem nyafogsz
