Irodalmi Szemle, 2013
2013/12 - Forgács Miklós: lassan; keddpokol és szerdamenny (versek)
mert nem sajnálod magad csak éppen néha sok néha nehéz és mindig más mint amit elvártál volna magadtól a világtól talán ezt látod ebben a kislányban hogy ő felveszi a kesztyűt nem rokkan bele abba hogy a világ más mint amire ő készült fel de ellenáll nem adja meg magát csak úgy és ha mégis kényszerből cselekszik annak maradjon nyoma na én ehhez képest azt hiszem még csak nem is tudom finoman mosolygok most már értem hogy neked szól ez a mosoly biztatlak gyengéden igen gyerünk harcolj legalább te én mosolyoghatok mert a csatába te már belevetetted magad és azért bármennyire erősnek tűnsz is mert kérlelhetetlenül morcosán nézel kell neked is az erő a biztatás tehát mosolygok hogy érezd az a kisfiú a másik képen ért és veled van bár belémnyilall hogy te hiheted akár azt is hogy mindketten kiröhögnek az a csitrisen grimaszoló felnőtt nő a fotón kívül és az a béna ruhácskába öltöztetett anyuka kedvence a saját fotójába zárva de én tudom hogy ez csak a látszat én büdös kölök voltam általában tehát ez a mosoly tényleg neked szólhat a te hősi ellenállásodnak na de ha látszat akkor mit lehet mindebből komolyan venni lehet hogy te nem is vagy valódi szabadságharcos nem te vagy a félelmetes individualista forradalmár? és a fotón túl egy jámbor kedves szófogadó kislányként létezel? már megint ez a bizonytalanság mellyel nem lehet betelni az értelmetlenség legfinomabb falataiként tömjük magunkba
