Irodalmi Szemle, 2013
2013/12 - CSODA - Halmai Tamás: Fantasy; Tündéröltő; Az istenek rózsája (rövidprózák)
CSODA Halmai Tamás Fantasy • » „Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet.” Róm 13,10 A. főnix hihető. A sárkány természetes. Az unikornis magától értetődik. A gnó- mok, mágusok, hercegek és hősnők békésen élik grafitszürke hétköznapjaikat lehunyt szemhéjunk alatt. A gyűrű, a szekrény, a fehér nyúl a fantázia övezetébe csábít, de csak azért, hogy beláthassuk: a képzelet lényei, a tündérmesék relikviái, a mítoszok, legendák és más fantasytörténetek hóbortos alakjai-alakzatai többek zsongító fikciónál. Többek, mert szívverésük képlete evilági mintát követ; kalandor hajlamaikat tőlünk vették kölcsön; sőt, egyiknek-másiknak te szolgáltál modellül, Olvasó. Minden igazságuk földi álmok származéka. S mit látunk, ha szemszögükből vizsgálódunk? Az igazi tündér a patikuslány, aki gyógyító mosolyában vény nélkül részesít. Az eredendő varázsló a tanító, aki embert formál a csintalan agyagból. A valódi király bárki, akit szeretnek. A barlangi fantomok gomolyoghatnak félelmetesen, a golfozó varacskos disznók lehetnek mulattatóak, de ha könyvben laknak, csodálatos mivoltukban is túlontúl sterilek, már-már élet nélkül valók. A csodánál nagyobb csoda a kéz, amely a könyvet tartja, s a csókkal megszentelt arc elalvás előtt. T ÜNDÉRÖLTŐ Mi a csodában hinnék, ha nem a csodában? Ez a kérdés ébresztett egy közönséges élet közönséges reggelén, s azonmód kíváncsi izgalom bizsergetett meg tarkótájt: vajon mit tartogat, miféle boldog misztériumot kínál majd e nap? A tündértől, aki unikornisháton kocogott át a szobán, és szavak nélkül is a sár- kányszelídítők lovagrendjébe invitált, hiába kérdeztem. Az angyal, akinek szemén mint valami türkiz ablakon át Isten kertjére láttam, szintúgy adós maradt a felelettel. Még a mályvaszín lepelben elém lépő istennő, akinek kísérete fénymanókból s csillaghercegekből állt, még ő sem adott felvilágosítást a várható mágiát illetően. így telt el egy tündéröltő - ki a szempillantást, ki az örökkévalóságot nevezi így; nekem ez is csak egy szó a többi közül. S azokat se értem jobban. Minek tagadjam: a csodát várom ma is, mert minden egyéb elérkezett már a történelemben, csak a varázslat kéreti magát. Merlin, akivel esténként avaloni borok fölött pipafüstbe burkolózunk, és Mozartot hallgatunk hajnalig, miközben szárnyunk nő, és univerzumok közt közlekedünk, a drága Merlin is csak vizslat, hallgatag derűvel, amikor nekiszegezem a kérdést: hol késik a csoda? 3
