Irodalmi Szemle, 2013

2013/11 - MAGYAR MINIMUM - Farkas Zsolt: Minimál Hazai (tanulmány)

kötelmek megidézése és meghiúsítása talán már nem puszta játék a „jó sztori” elmondásra érdemesnek tartott sémáival, hanem ezek ironikus kritikája. Esetleg mert az életünk nagy része, sőt legtöbb története sem felel meg ennek a követelménynek - mégis gyakran korlátozzák valóságérzékelésünket, azon „tények” körét, amelyeket elmesélésre érdemesnek tartunk és egyáltalán észreveszünk. (Sklovszkij hasonlót mond a metaforáról: felfrissíti retorikai és észlelési sémák tompította érzékelésünket.)

Hasonló parodisztikus játék zajlik a Bach-állapot című novellában, amelyben - a címadó témát fokozatosan elhagyva - az elbeszélő legfőbb problémájává az válik, hogy a péniszén repedések keletkeznek, amelyek egyre szaporodnak és egyre fájdalmasabb, gyulladt hólyagokká növekednek. Az E/l kafkai tehetetlenséggel és fatalizmussal „reagál” a jelenségre, igen hosszadalmasan ecseteli az ez által okozott testilelki kínokat, mígnem a novella börleszkszerű zárlatában az újra felbukkanó Erika prezentálja az egyre nyomasztóbb, pokolivá váló kínoktól való meglehetősen egyszerű megváltást, gyógyírt, a herpeszkrémet. „Hát ez egy nagyon klassz krém! Hogy lehetek én ilyen szerencsés!” - kiáltottam. Ez az utolsó, idióta mondat szinte arculcsapása az olvasónak, aki előzőleg oldalakon keresztül olvasta a nyomorúságsorozatot, melynek oka ez az igen egyszerűen megoldható baj volt. Ez a „megoldás”, narratológiai élcelődés valamiképp egyszerre avantgárd és pop.