Irodalmi Szemle, 2013

2013/11 - MAGYAR MINIMUM - Bánki Éva: „Kimondhatná a nevét is, ha lenne értelme” (tanulmány)

BÁNKI ÉVA

MAGYAR MINIMUM

„Kimondhatná a nevét

IS, HA LENNE ÉRTELME”

A NÉVADÁS JELLEGZETESSÉGEI Tar Sándor Szürke galambjában

detektívregény narratív sémája szinte minden hagyomány alapján értelmezhető. Ám a valós társadalmi térbe helyezett „kemény krimik”, hard- boiledok mégiscsak ott tudnak igazán elterjedni, gyökeret ereszteni, ahol a tettes „néven nevezése” a bűn és büntetés individualista felfogásával párosul. Bár a „nyomozás” elemei (rejtély és felderítés, beavatás, bűnbakkeresés stb.) beépülhetnek nagyon sok fajta elbeszélésbe, de a skandináv és az angolszász krimiirodalom reneszánsza azt jelzi, hogy a klasszikus kemény krimi és a protestáns individualista etika hagyománya azért napjainkban is összefonódik.

Ha egy regényhős máról holnapra radikálisan megváltozhat, ha az áldozatai egyszer csak „mindent” megbocsájtanak, ha a bűn eltörölhető egyik napról a másikra, ha a név már nem tudja összetéveszthetetlenül jelölni az elkövető személyét, akkor ugyan mi értelme volna a tettes néven nevezésének vagy akár felelősségre vonásának? Ha nincs név, vagy ha nincs azonosítható jele a tettesnek, akkor nincs kit leleplezni - tehát a múlt nem beszélhető el többé egy klasszikus detektívtörténet eszközeivel.

De ha így van, akkor milyen eszközökkel beszélhető el?

Tar Sándor névadási szokásait már csak ezért is érdemes szemügyre venni, mert a Szürke galamb a noir, a társadalmi regény és a detektívtörténet műfaji jegyeit is felmutatja. Tar „bűnregénye” (a regény kiadója a borítón így jelöli a műfajt) hemzseg a külön37