Irodalmi Szemle, 2013

2013/10 - Mán-Várhegyi Réka: Répásmegyer 2000: A nyúl halála (novella)

A másodikon a jobboldali ajtó előtt állnak meg. Fülelnek, nem hallanak semmit. Huszár József szerepel a névtáblán, ez egy buzi, ismerem, mondja Szokolai, és becsönget. Feri ijedten ugrik hátra, erről nem volt szó, mi van, ha kinyitják? De kár aggódni, nem nyitja ki senki az ajtót, úgyhogy Szokolai nekiesik a zárnak. Néhány ütés után könnyen enged. Az előszobába lépve Szokolai gumikesztyűt vesz elő.- Anyád hajfestékes dobozából van - mondja Ferinek vigyorogva. - Van még egy, kéred?

Feri nem kéri, inkább zsebre dugja a kezét. Néhány hónapja Feri anyja otthagyta Feri apját, hogy Szokolai apjával éljen a szomszéd lakásban. Sírt, amikor csomagolt, szedte össze a cuccait, és a zokogástól eltorzult hangon ismételgette, hogy neki az öreg Szokolai az élete szerelme. Feri úgy emlékszik, akkor majdnem elhányta magát. Az öreg Szokolai százszor volt undorítóbb a fiánál, akármiről beszélt, az volt a tanulság, hogy ő itt a legnagyobb király. Ha bement a közértbe, a bankfiókba, a lottózóba, elbődült, hogy kezét csókolom a hölgyeknek, és a szerencsétlen kurvák azt ismételgették, hogy Szokolai úr egy dzsentlemen. Erre volt büszke Szokolai apja. Ő életem szerelme, mondta Feri anyja, hát nem érted? Te már nagy vagy, ezt is elmondta párszor. Feri egyébként leszarja az egészet. Szokolai részegen néha utánozza az anyja vinnyogását, így keféli a faterom az anyád, mondja és vinnyog, és ilyenkor Feri röhög, mert az anyja megérdemli, hogy röhögjenek rajta.

Szokolai már a szobában van, a mintás padlószőnyeg beissza a bakancsáról lecsurgó szürke hóiét. Míg Szokolai sorra nyitogatja a fiókokat, Feri az ajtóból nézelődik. A szekrénysor, a sarokgarnitúra, a szőnyeg és a csillár, mind régiek, ócskák.- Ennek a csávónak annyi pénze sincs, mint a fateromnak - mondja Feri.

Szokolai legyint:- Ez egy spúr kis geci. Szobabútorra nem költ az igénytelenje, csak hajzselére.- Biztos, hogy buzi? - kérdezi Feri egy kicsit később, majd az egyik falon lógó rajzra mutat. - Nézd, Székelyföld-térkép. Rovásírással van odaírva, hogy Székelyföld. Ez nem lehet buzi. Nagyanyámnak is van egy ilyenje. Tényleg van neki egy hasonló, a vitrinben tartja. - Toporog. - Lépjünk le, gyere.- Mi a tököm van? - horkan fel a másik, közben jár a keze, hogy a következő mozdulattal az egyik fiókból kiemeljen egy húszezrest. Odalent Muki elbődül.

Feri kirobban a lakásból. Érett a lábában ez a mozdulat, mióta megjöttek. Leszalad a lépcsőn, szemben vele egy dagadt vénember cammog fel. Muki a postaládáknál egyik lábáról a másikra áll, úgy tesz, mintha keresne valakit, a postaládákon szereplő neveket olvassa. Feri kilép a házból, köp egyet a hóba, elindul a suli irányába, a kapu hangosan becsapódik mögötte. Még nem éri el a sétány végét, amikor a nyomában loholást hall, Muki futva éri utol. Hátrafordul, a szemével Szokolait keresi, nem találja.

Nyolc óra huszonhétkor bedöngetnek az osztályterembe, a tanárnő ügyet sem vet rájuk, csak beír a naplóba. Feri nagyterpeszben ül a padjában, szomorú fejét a tábla felé