Irodalmi Szemle, 2012
2012/4 - KÖZLEKEDŐEDÉNY - Mizser Attila: Sötétebbik oldal (tanulmány Márton Lászlóról)
Sötctebbik oldal 61 képek, látványok tapasztalatát próbálja leírni, elbeszélni, a nyelv közegében az Istenre, a kiválasztott nép sorsára, a világ rendjére vonatkozó képi üzenetet hozzáférhetővé tenni, átadni. Márton László Árnyas főutca című regénye hasonló feladatot vállal, amikor a fotográfia tanúsító jellegét, a látvány hitelességét próbálja az irodalmi szöveg eszköztárával megragadni. A mű a fényképen, fényképeken kirajzolódó történet, a belőlük fakadó látomás, a sors és a történelem - a holokauszt előtti évtized - elbeszélhetőségét tárgyazza. A kötet elején található két szerzői jegyzet, valamint a mű utolsó mondata keretet teremt az értelmezés számára, az olvasó kérdésfelvetéseit a történelem elbeszélésének fikcionalitása, az elveszett fényképalbum dokumentumértéke és az emlékezet működésének hármas szempontrendszere felé irányítja: „Ez a történet egészében is, részleteiben is a képzelet szülötte. A képzelet viszont egy valóságosan létező országban fejti ki hatását, és egy valóságosan eltelt évtizedet idéz fel. így a történet szereplőinek bármiféle hasonlósága valóságosan létező személyekhez a véletlen müve; az itt leírt események hasonlósága ténylegesen végbement eseményekhez történelmi tapasztalat” (5.). „Ez a történet egy fényképgyüjteményt idéz fel. [...] A fényképgyüjtemény jelenleg nem férhető hosszá: megsemmisült vagy lappang. így a szerző saját képzelete szülötteit az olvasó képzeletére bízza” (6.). „Szívükben egymás iránti kiengesztelődéssel suhognak az árnyak egykori otthonaik előtt, ahol nincsenek otthon többé” (147.). Az észak-magyarországi kisváros életének a holo- kausztot megelőző évtizede jelenti, jelentené a cselekmény vázát, amelynek elbeszélése akadályokba ütközik: a traumaszövegek hagyományába illeszkedő műben a szerző olyan narratív konstrukciót és beszédmódot alkalmaz, amely ellehetetleníti a történet(ek) lineáris elbeszélését, csak történetfragmentumok leírására, rögzitésére nyílik mód a regénytérben. Balassa Péter Márton László művéről szóló kritikájában megfogalmazza, hogy egyrészt Kleist „leírhatatlan pillantása”,7 másrészt Hayden White A történelmi cselekményesítés és az igazság problémájas című esszéjének történelemkritikája tekinthető teoretikus háttérnek,*’ és ez eleve ellehetetleníti a történet totalizálását, olyan történelem- és nyelvszemléletet feltételez, amely tudatában van saját elégtelenségének, és a látás korlátozott teljesítőképességének felismerése is sajátja a regénynek. A szereplők az olvasó számára nem hozzáférhető fényképekről „lépnek át” a regénytérbe, hogy - cselekvők helyett - elszenvedői legyenek a történetalakításnak, amely „éppen most”, az olvasás idején zajlik: a regényszöveg bővelkedik szerzői megjegyzésekben, metanarrativ kitérőkben, amelyek leginkább az elbeszélés esetlegességét, felülírhatóságát vagy befejezetlenségét, egyáltalán, a bizonytalanságát hivatottak alátámasztani. Még a regény körül jelentkező, másodlagos szövegek is továbbgondolásra, de mindenesetre megtorpanásra késztetnek, mielőtt megfogalmaznánk, mi a tétje az Árnyas föutcának. Nem elhanyagolható - de nem is túlhangsúlyozandó - az a tény, hogy az eredeti változat felkérésre készült. Márton László Nagy Boglárkának adott interjújában elmondta, hogy két holokauszt-túlélő
