Irodalmi Szemle, 2012
2012/4 - KÖZLEKEDŐEDÉNY - Mizser Attila: Sötétebbik oldal (tanulmány Márton Lászlóról)
62 Mizser Attila nő saját fényképgyűjteményéhez kért szöveget, amelyet azonban elkészülését követően visszautasítottak - ennek a kísérőszövegnek az átdolgozásából született ez a regény,10 vagyis a sokszorosan eltávolító gesztusok mögött létezik olyan elem, amely, úgymond, nem fikció: az album „hiteles képek” gyűjteménye. Létezik tehát olyan közvetítő médium, amely a személyes történeteken keresztül a történelemről szóló szöveg létjogosultságát „alátámasztja”. Feltételezhetnénk, hogy ha a regényszöveg hiátusai a fényképalbum révén értelmezhetőek lennének, koherens narratíva létrehozása válna így lehetségessé. Kékesi Zoltán figyelmeztet rá: a nyomtatásban megjelent regény „nem azonos azzal, amelyet a két idős asszony visszautasított; Márton önálló regénnyé alakította át a szöveget, ami természetesen óvatosságra int, ha a regényt bánniféle összefüggésbe akarjuk hozni e fényképekkel, illetőleg azok hiányával”." Hans Belting pedig a fénykép mediális struktúráját illetően int óvatosságra: „A hiteles kép önellentmondás, hiszen olyasvalamit helyettesít, amit valóságosnak tartunk.”12 A regényben valami olyasmivel találkozunk, mint a Matrjoska-baba: olvasunk egy szöveget, amelyben fotográfiák ekphrasztikus leírásai szerepelnek; a képek egy valóságos album lenyomatai, nyomai; a gyűjtemény egykor élt személyeket, egykor létezett helyeket ábrázol; a helyek, személyek a történelem adott időszakából mutatnak szinkronmetszeteket. Ami első olvasatra nyilvánvaló, az a többszörös elfedés: a regény narratív és retorikai struktúrájának vizsgálata során az elrejtett „titok” mibenlétére kérdezhetünk rá. Az Árnyas főutca - a cím vezeti be a többféle értelmezésnek teret adó kifejezést — az árnyak regénye: hősei nem hús-vér emberek (és nem is azok mintájára hívja őket életre a fikció terében a szerző), nem antropomorf, identitással bíró lények, akik karakterükből adódó döntéseikkel, készségeikkel, szándékaikkal vesznek részt a történet alakulásában. „Az árnyas főutca nem azért árnyas, mert árnyat adó fák szegélyezik, hanem azért, mert árnyak mutatkoznak mindkét oldalán, emberi lények árnyai. Nem állítható róluk, hogy nem léteznek, hiszen aki valaha létezett, az létező személy marad mindörökre, ám az sem állítható róluk, hogy nem a képzelet szülöttei, mert annyiban tudnak bizonyságot tenni létezésükről, amennyiben gondolunk rájuk és felidézzük őket; amennyiben pedig gondolunk rájuk és felidézzük őket, annyiban nekünk kell újjászülnünk őket a saját képzeletünkből” (7.). Az idézet többszörösen utal a fotográfia médiumára, amely a történetvezetést meghatározó elem lesz a későbbiekben. A létezés örökkévalósága az emlékezet révén következhet be, az emlékezés átörökítése pedig médiumok, mediális közegek révén történhet, amely esetünkben a fényképalbum. Másodsorban, a „kép hasonló módon különbözik a testtől, mint az árnyék, egyúttal viszont árnyék módjára hasonlít a testre”,13 az árnyék ugyanis olyan fizikai jelenség, amely a testre irányuló fénysugarak következtében jön létre, a test kivetülése, a fotográfia pedig a fény segítségével rögzíti a test árnyékát a fényérzékeny papiron.14 A „felidézés” és „újjá- szülés” gesztusa azonban a médium Roland Barthes és Hans Belting által kiemelt
