Irodalmi Szemle, 2012
2012/10 - IRODALMI SZEMLE - Kulcsár Ferenc: Halk szavát ma is hallani - Látni, amit nem léltunk; Nincs mód nem menni, ahova te küldték A szakrális haza; Hajamnál fogva elcipelt a tengerig (kisesszék)
30 Kulcsár Ferenc nyéknek van jelentésük és értelmük, amelyekben Isten belép a történelembe. Az Ő kinyilatkoztatásai által lesz számunkra világossá, hogy a közjó érdekében létrejött emberi—isteni egység és együttműködés nélkül az ember tevékenysége jószerével áldatlan és gyümölcstelen lesz. Ugyanis az ember nem lehet szabad, ha önzésének, szabadosságának lesz a rabja: nem tud többé önzetlenül, szabadon cselekedni a közös jóért, hiszen önzése bugyraiban fog főni boldogtalanul. Napjaink emberét eléggé tragikusan az érték helyett csak a puszta érdek vezérli, s a „megrontottság e tév- útján” csak hurcolja életét, méltatlanná válva önmagához és a Lélek ajándékaihoz, úgy is mondhatnánk, a teremtés rendjéhez. De az élet eme méltatlanságát, a lélek önfeladását, meghasonlását nem lehet jóváhagyni, mert ez sivárságba és szolgaságba vezet. Valamennyien ismerjük a Bibliából Jónás könyvéi és az ebből a forrásból szomját oltó, azonos című Babits-remekmüvet. A történet „egyszerű és csodálatos”, mint maga a Szentírás, mely ugyanúgy egyszerű, mint Isten, és csodálatos, mint a teremtés: egyedül Isten tudja átfogni egy egyszerű tekintettel. Babits Jónás-története - hűen a Bibliái hoz - így indul: „Monda az Úr Jónásnak: »Kelj fel és menj Ninivébe, kiálts a Város ellen! Nagy ott a baj, megáradt a gonoszság: szennyes habjai szent lábamat mossák.«” Jónás - aki maga a költőt, tá- gabban értve a mindenkori „értelmiséget” jelképezi - az Úr felszólítására megretten és menekülni próbál, mivel az emberi gyengeség jeleként „rühellé a prófétasá- got, félt Ninivétől, és sivatagba vágyott, ahol magány és békesség övezze, semhogy a züllött város népsége megkövezze”. A történet folytatása ismert: Jónás (az értelmiségi), aki fél az Úrtól, mint tolvaj a hóhértól, egérutat akar nyerni, csak hogy ne kelljen kiáltania a Város - az önzés, a kapzsiság és az egymást rágalmazó emberek - ellen, egy hajóra menekül, hogy majd Társisba érve elzárkózzon a gonosz Valóság és az Úr elől, s „békében” élhessen. Ám vihar támad, s az égiháborúért Jónást okoló tengerészek (a Sors) a háborgó tengerbe vetik a tettek és az Isten elől megfutamodót, hogy ott elnyelje őt a Cethal (a pokol), büntetésként, mert hallgatni akar, amikor beszélni kell. Itt, a Cet gyomrában döbben rá Jónás, hogy nincs menekvés, „aki nem akar szenvedni, annak kétszer kell szenvedni”, az embernek nincsen módja elmenekülni az Úr (a Sors) elől. A sötétségben, a pokolban ismeri fel Jónás, hogy őt az Úr, mint pásztor az ebét, „zargatni küldi a nyájat”, ezért így imádkozik: „Csapkodj hát, csapkodj, ostorozva bölcsen, hogy amit megfogadtam, ne felejtsem, mert aki életét hazugságba veszti, a boldogságtól magát elereszti.” Aztán persze kiveti magából Jónást a Cet, s ő elmegy a Városba, hogy hirdesse a megtérést, az önzés és kapzsiság feladását, hiszen hallgatni bűn. Elmegy, „mert vétkesek közt cinkos, aki néma”, s „atyjafiáért számot ad a testvér: nincs mód nem menni, ahova te küldtél”. Végül az Úr mégsem bünteti meg Ninivét, a bűnös közösséget, mert úgy látja, „egyik-másik szívében Jónás szava kicsírázik, mint a jó mag, ha termőföldre hűl-
