Irodalmi Szemle, 2012
2012/10 - IRODALMI SZEMLE - Darvasi Ferenc: Ahol véget ér minden (novella)
12 Darvasi Ferenc És majd megszokod. Muszáj? Ő lesz mostantól az anyád. Köszönöm, de nekem már volt egy, Korini Heléna. Hoztam neked valamit, kéred? Édesség volt a nőnél. Fehér csoki, a gyerek kedvence. Nyújtotta felé, de ő csak nézte a semmibe meredő kezet, a vékony ujjakat és a feketére festett körmöket. Azért sem vette el. És megint a fal felé fordult. Amennyire csak lehet, összehúzta magát. Az apja türelmesen szólongatta. Heléna, légy szíves, gyere közelebb! A bevált módon, lépésről lépésre édesgette magához. Ő pedig az apja takarásából farkasszemezett a másikkal, villámokat szórt a tekintete. Csodálkozott, hogy a nőnek milyen furcsa a hangja. Mennyire másként beszél és mozog. És a ruhái, ezek a tompa, sötét színek is olyan szokatlanok. Az anyja ilyen cakkos szoknyát biztos nem vett volna fel soha. És a szaga. Nem volt virágillata. A nő süteményt is hozott. Diós kiflit, mákos rétest. Saját sütést. Kínálta, de ő ezt sem fogadta el. Jó ideje hallgattak már, úgy ültek a konyhában, a falióra kattogott csupán. Kérhetnék mégis valamit, szólalt meg a lány. Bármit, mondd nyugodtan, derült fel a nő, megmarkolva a férfi kezét. Nekem adnád a csokrod? Ezer örömmel! Ahogy a nő nyújtotta, szinte kirántotta a kezéből. A szobájába rohant vele. Hiába szólt utána az apja, meg se hallotta. Tágra nyitotta az ablakot, kiült a párkányra. Nem gondolkodott, az ösztöneire bízta magát. Letépte a gyöngyvirágok szirmait. Kettétörte a szárukat. Pillanatok alatt végzett. Nézve a saját pusztítását, a könnyeivel küszködött. Csak lassan csillapodott le. Utoljára még beszívta a virágok illatát, majd szabadjára engedte őket. A szirmok, mint eltévedt hópelyhek szálltak ki az ablakon. Hol az ég felé kavarta, hol a kert közelébe rántotta őket a szél. Eszeveszetten köröztek a légörvényben, s végül a sínek felé sodródtak. A ló, akril, 2012
