Irodalmi Szemle, 2012
2012/1 - FORDULÁSOK - Csanda Gábor: Hit, haza — elfordulások (esszé)
Hit, haza - elfordulások 73 néhány problémájáról) is megér egy misét. A kutatás időpontja: 1963-1964, a kérdőív kitöltőinek kora: 12-15 év (lányok), 13-16 év (fiúk), az iskolák helyszíne: Pozsony, Nagyszombat, Modranka (ma Nagyszombat része), Hrnčiarovce (Gerencsér; Nagy- szombati járás), Špačince (Nagyszombati járás) és Družstevná pri Hornáde (Hemád- szentistván, Mécs László szülőhelye; Kassa-vidéki járás). Az la táblázat a Szeretnél más országban lakni és élni? kérdés válaszaival szolgál lányok és fiúk bontásában, számszerűen és százalékban: igen (51 lány: 10,37%; 148 fiú: 26,68%), nem (397 lány: 80,61%; 365 fiú: 70,74%), nem válaszolt (44 lány: 9,02%; 3 fiú: 0,58%). A sokkal nagyobb lb táblázat arra nézvést tájékoztat, hogy az igennel válaszolók milyen konkrét országokat neveztek meg. Az 51 lányból 30 a Szovjetuniót, 8 Magyarországot, 4 Bulgáriát, 3 Spanyolországot, 1-1 Franciaországot, Kubát, az NSZK-1, Ausztráliát, Romániát és Olaszországot. A 148 fiúból 46 az Amerikai Egyesült Államokat, 42 a Szovjetuniót, 12-en Franciaországot, 9-en Nagy-Britanniát, 8-8 Kubát és Ausztriát, 6-an Jugoszláviát, 4-4 Bulgáriát, Spanyolországot és az NSZK-t, 3-an Mexikót, 1-1 pedig Kanadát és Tahitit. Az adatokhoz teijedelmes értelmezés tartozik, de sehol magyarázat arra, hogy például a lányok közt mért nem akadt egy se, aki Amerikában szeretett volna lakni és élni, vagy hogy a másfél száz fiú közül miért nem akadt egy se, aki Magyarországon. Hacsak nem úgy kell elfogadnom ezeket az eredményeket, hogy azért, mert ezt válaszolták. Mert akkor azt kell kérdeznem: miért ezt válaszolták? Nem akadt például a kamaszok közt egy lány se, aki elment volna a neki udvarló fiúval akár Amerikába is? Ilyen fölmérésre se emlékszem kamaszkoromból. De a kérdés, ha más formában is, elhangzott; a gimnázium negyedik évében, 1981/1982-ben, polgári nevelés órán. Őszintén jelentkezzen, aki emigrálna, ha volna rá módja - hangzott a fölhívás. Először azon lepődtem meg, hogy minden kar a magasba lendült; nem ilyennek ismertem az osztályomat, se ekkora emigrálási vágyat, se ekkora őszinteséget nem feltételeztem a csapatról. S aztán jött csak az igazi meglepetés, az ellenőrző kérdés után: Miššeje Kornélia nem emigrált volna. Pedig rendes ember típus volt, szerény és szorgalmas, ha ki lehetett volna érdemelni az emigrációt, őt biztos megillette volna. Kissé sajnáltuk őt, én biztos, mert elképzelni se tudtam, hogy lemondanék mondjuk elsősorban Párizsról, vagy gyerekkorom nagy olvasmányai helyszínéről, Amerikáról, Afrikáról... (A „Dubček, Svoboda!” után ezt kiabáltuk: „Amerika, Afrika: paradicsom, paprika!”) S ha most nem egy régi, megkopott, szinte már minden részében idejétmúlt és elavult könyvet ismertetnék, hosszan sorolhatnám, hol mindenütt nem jártam szabadon mégse, Párizst is beleértve. (Psychológia. Shorník Pedagogickej fakulty UK v Bratislave so sídlom v Trnave. Bratislava, 1966, 240 oldal)
