Irodalmi Szemle, 2012
2012/9 - PRÓ ÉS KONTRA - Vilcsek Béla: Életmű és recepció II. (tanulmány Csclényi Lászlóról)
Élcímű és recepció II. 55 tené, jelenthetné az egyik fő részét, részletét. A másik út lehetősége legnyilvánvalóbban a mostani kötet anyagában mutatkozik meg, noha ennek a másik útnak az iránya is pontosan kiolvasható volt már a korábbi nyilatkozatokból. Cselényi László 2004-ben két nagyon őszinte beszélgetésben vall, többek között, ezekről a legbensőbb mühelygondjairól is. Az egyikben azt mondja, hogy „az Aleatória megalkotása után úgy éreztem, most már nincsen út előre, ezt így tovább már nem lehet fejleszteni. Nem lehet ezt a fajta költészetet még jobban absztrahálni, viszont hogyan tovább? Noha az az érzésem, ebben a költészetben mindig is benne volt, hogy visszafelé is lehet bizonyos értelemben előre haladni. Tözsér Finnegan halála című kötete kapcsán jutott eszembe és meg is írtam, hogy úgy látszik, bizonyos esetekben - persze ehhez író kell, alkotóművész - a visszafelé út is lehet legalább annyira eredményes, mint az előre haladás vagy törtetés”. A másik 2004-es interjúban mintha ezt a gondolatmenetet folytatná, amikor a „merre tovább hatvanöt évesen?” kérdésre igy válaszol: „Visszafelé, de ez mégsem azt jelenti, hogy visszafelé. Nem szeretnék szellemeskedni, mert nem ez az én műfajom, de tény, hogy már új dologba nem fogok. Pontosabban ezt a költészetet már nem érdemes továbbépíteni. Nincs ugyanis értelme addig, amíg valahogy meg nem emészti az irodalomtudat.” A mostani kötetben ennek a megfontolásnak a jegyében adja közre ifjúkori zsengéit, mindeddig közöletlen, nemritkán a lehető leghagyományosabb formában íródott vagy éppenséggel a legmerészebb avantgárd és posztmodern szövegjátékait, átiratait („ellenírásait”), az élen szereplő és korábbi köteteiből már jól ismert hetyke mottó kíséretében: „Ki itt belépsz, hagyj föl minden iránnyal.” Szabadon, gátta- lanul, zabolátlanul. Látszólag mindenféle rendszerezettség nélkül. Az első ciklusba (Gyökerek) a tizenéves költői próbálkozások és két Mallarmé-parafrázis kerülnek. A második ciklus (Erők) ízelítő az 1960-as évek legelejének költészetéből, ezúttal mindenekelőtt Rilke jegyében. A következő, elsősorban Ezra Poundnak és T. S. Eliotnak ajánlott ciklus (A képzelet óceánja) valójában az 1960-as évek minden szempontból meghatározó Párizs-élményének továbbélése és továbbírása. Végül 1970-es dátummal áll a Nyersolaj-ciklus, melyben a valóban ebben az évben készülhetett klasszikus verseket A meggörbült téridő és a Küzdelem a Semmivel, Beckettel és Heideggerrel című, évtizedekkel később keletkezhetett hosszúversek követik. S befejezésül a szerző készségesen Appendixet is illeszt kötetéhez. Afféle sorvezetőt vagy módszertani eligazítást. Egy „Joyce-montázst” 1982-ből, melynek címe természetesen: Work in Progress. Cselényi László ezzel a csak rá jellemző - s leginkább a megidézett költőtársak által inspirált - alkotás- és alakításmóddal úgy képes visszafelé tekinteni egész eddigi költői életművére, hogy visszatekintése egyúttal előretekintés is az olvasó és az értelmező számára. Igaza van a fülszöveg írójának (minden bizonnyal a felelős szerkesztő Tőzsér Árpádnak), amikor a szerző egy korábbi montázsából Paul Valéryt idézi: „Ami engem illet, bevallom, sokkal jobban érdekel a mü megalkotása, létrehozása, mint maga a mű... Véleményem szerint az igazi filozófia sem a gondolat tárgyában, hanem magában a gondolati te
