Irodalmi Szemle, 2012
2012/9 - PRÓ ÉS KONTRA - Vilcsek Béla: Életmű és recepció II. (tanulmány Csclényi Lászlóról)
56 Vilcsek Béla vékenységben és a működés módjában keresendő.” Cselényi Lászlónak ez a kötete végképp igazolja, hogy munkásságának megfelelő jellemzéséhez az egyes művek aprólékos elemzése, a pálya korszakolása, a különféle motívum- és hatáselemzések vagy az életrajzi vonatkozások pontos feltárása legfeljebb hasznos vagy hasznosítható adalékot jelenthet. A Cselényi-írásmód valódi lényege, nagy valószínűséggel, folytonos belső mozgásának, működésének sajátos természetében rejlik. Egy írói vagy költői pálya alkotásainak és az azokat kísérő önreflexióknak az alakulástörténete mellett legalább olyan tanulságos lehet a művek és önértelmezésük fogadtatástörténetének alakulása is. Cselényi Lászlónak ez a fajta „harmadiku- tassága” — másik két „útjához” hasonlóan - szintén egészen különlegesnek nevezhető. Tevékenységét évtizedekig szinte vagy teljes visszhangtalanság, vagy teljes értetlenség övezte. Köteteinek megjelenését követően legfeljebb egy-egy eseti kritikában megnyilvánuló baráti gesztusra számíthatott. (Első kitüntetését, a Madách Imre-díjat, jellemző módon, negyvenkilenc éves korában kapja, azt is műfordítói tevékenysége elismeréséül, s ötvenöt esztendős, mire érdemesnek találják egyáltalán a József Attila-díjra.) A személye és a munkássága iránti érdeklődés megélénkülése, érdekes - vagy nem is annyira érdekes - módon, időben csaknem egybeesik életműkiadásának megindulásával. 2002-ben Escorial, avagy a Cs-tartomány címmel nagyszabású tanulmánykötet jelenik meg a pozsonyi Madách-Posonium és a du- naszerdahelyi Lilium Aurum közös gondozásában. A kötet összeállítója, Pomogáts Béla nem véletlenül hangoztatja ekkor bevezetőjében: „Meglepő lehet, hogy ennek a Cselényi-enciklopédiának a kialakításában a mögöttünk lévő évtizedek legtekintélyesebb magyarországi és szlovákiai kritikusai, irodalomtörténet-írói vállaltak szerepet: kezdve Fábry Zoltánnal, aki igazából »felfedezte« a pályakezdő Cselényi László költészetét, folytatva a szlovákiai Tőzsér Árpáddal, Turczel Lajossal, Duba Gyulával, Fonod Zoltánnal, Szeberényi Zoltánnal, Zalabai Zsigmonddal, Alabán Ferencel, Csanda Gáborral, a magyarországi Lengyel Balázzsal, Bata Imrével, Gö- römbei Andrással, Bohár Andrással és az erdélyi Borcsa Jánossal. Feltűnő, hogy milyen sok írótársnak: Esterházy Péternek, Zalán Tibornak, Petőcz Andrásnak, Fiatár Győzőnek és a Magyar Mühely-es Nagy Pálnak, Papp Tibornak volt figyelemre méltó mondanivalója mindarról, amit Cselényi alkotott.” A kötet legfőbb érdeme kétségtelenül a Cselényi László és költészete melletti demonstratív és együttes kiállás. Jelentősége ezzel együtt inkább gesztusértékűnek tekinthető, mintsem szakmainak. Maga az érintett sem tulajdonít a kelleténél nagyobb fontosságot neki, amikor a következő udvarias, mindenfajta minősítéstől tartózkodó szavakkal üdvözli a kiadvány létrejöttét: „Bevallom, a kötet megjelenése örömmel tölt el, hiszen ez egyrészt tükör, költészetem tükre, másrészt a tanulmányokban, esszékben és más műfajú írásokban valamiképpen bele van kódolva az én lírám is, s az az eléggé szokatlan pálya, ami az enyém. Az utam fő állomásai: Gömör, Párizs, Pozsony. E három inspiráló életszakasz forrta ki magából azt az életművet, amelynek egyfajta szublimációja, lecsapódása ez a Pomogáts Béla összeállította kötet.”
