Irodalmi Szemle, 2012
2012/8 - KONSTRUKCIÓK - Vilcsek Béla: Életmű és recepció I. (tanulmány Cselényi Lászlóról)
Életmű és recepció I. 55 dá történő átlényegítése mindenesetre jelzi, hogy Cselényi László sokszólamúsága nemcsak a magyar vagy szlovákiai magyar irodalom, nem is csak a világirodalom, hanem egy annál is szélesebb, idő- és térbeli korlátokat nem ismerő, folytonosan megújuló és folytonos megújulást követelő kultúr- és eszmetörténeti távlatból is értelmezhető. Igaza lehet Mekis D. Jánosnak, amikor a Félszázad, szövegfolyam, Cselényi László címmel írott utószavában a válogatáskötet legfőbb tanulságaként tömören úgy fogalmaz: „véglegesség helyett folytonosság”. Indokolásként pedig annyit mond: „A »megírhatatlan költemény« work in progress-e lezárhatatlan folyamat. A befogadói oldalon is. A retrospekció és a folytatás, kiegészítés dinamikája, mely a legjobb hagyományokat folytatja, az újrarendezés-továbbírás a partitúra-olvasás mai s jövőbeni lehetőségei előtt is (újra) megnyitja az utat.” Az életmű alakulás- és fogadtatástörténete szempontjából nagyon fontos „kitérő” után az életmű-sorozat 2010-ben folytatódik. A sorozat hetedik darabja, Az Értől a Csendes-óceánig, avagy Kő-országból is látni a tengert az 1964-től készített, különböző műfajú rövidprózai írásokat tartalmazza. A szerző „személyes irodalom- történetének” élére - Prológus helyett -egy „ezredfordulós esszét” illeszt, melyben határozottan leszögezi, nem másról kíván szólni, mint „az elmúlt fél évszázadról, s még inkább az elkövetkező időszakról. A mai szétszabdalt világban ugyanis annyi az út, az ösvény és a labirintus, hogy ember legyen a talpán, aki ebben el tud igazodni. A német fasizmus és az orosz bolsevizmus bukása után, ma más égtájak felől fenyegeti a világot a veszedelem. S micsoda megdöbbentő tapasztalat, hogy alig tíz esztendő kellett csupán, hogy elfeledjük az előbbi hengert, s itt érezzük a nyakunkon az újat. Nevezetesen a globalizáció, a világbankok és a multi (csak multi?) milliomosok hengerét. Ma, alig tíz esztendő szabadság(?) után, napnál világosabb (s különösen az olyan kis országok, mint Magyarország vagy Szlovákia számára), hogy milyen veszedelem, milyen henger a globalizáció és a világtőke uralma. S nemcsak a mi számunkra az, hanem voltaképpen az egész világ (a nagytőkén kívüli világ) számára. Mi sem bizonyíthatja ezt jobban, mint az elmúlt évek felfigyeltető, antiglobalizációs megmozdulásai, mint amilyen legutóbb épp Prágában (jellemzően a »bársonyos« forradalom városában), napjainkban meg Salzburgban volt. Rendőrök tízezrei persze itt is, ott is szétverték a lázongókat, s szétverik nyilván a jövőben is, ahogy szétverték Spartacus és Krisztus, Húsz János és Dózsa, Rákóczi és Kossuth forradalmát.” Helyben vagyunk. Ez máris a megszokott „cselényis” hangütés és hevület. Történelmi tapasztalat és aktuálpolitikai indulat, a kisebbségi- ség büszke tudata és a globalitás fenyegető érzete, a tisztánlátás keserűsége és valami semmivel nem indokolható bizakodás. Mi nyújthat célt, mi adhat reményt egy ilyen lehetetlennek és reménytelennek látszó helyzetben? Az is ott van az esszé végén: „A cél mégsem lehet más előttünk, mint ez a délibáb: a Lenin-fiúk, horogkeresztesek, bankárok és multikapitalisták nélküli harmadik út.” S hogy mit takarhat valójában, Cselényi László értelmezésében az a bizonyos harmadik út? Több mint fél évszázados tevékenysége a válasz erre az alapvető kérdésre. Cselényi László
